Gazdaság

2015.04.07. 17:53

Árverési boom? Nagyon sok devizahiteles csalódik majd az elszámolás után

Veszprém megye - Csaknem négyezer ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre Veszprém megyében, az érintetteknek érdemes szakember tanácsát kérni – közölte a Naplóval Kovács László, a Banki és Végrehajtási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesületének főtitkára.

Kovács Erika

– A tavalyi év nem hozott jelentős változást a 2013. évi eladósodottsághoz képest. Ennek legfőbb oka az, hogy a Kúria jogegyesítési határozata, valamint a 2014. évi törvény a végrehajtások elindítását és a szerződések felmondását jelentősen korlátozta. Emellett az elmúlt évben lejárt az eszközkezelő mandátuma. Előre láthatólag még a folyamatban levő ügyek kezelése történik, illetve némileg meghosszabbodik azzal a feltétellel, hogy a célként kijelölt 25 ezer ingatlant az eszközkezelő elérje. Akiket visszautasítottak, érdemes még egyszer próbálkozni az első negyedévben. A kilakoltatási kvóta 2014. december 31-ig volt érvényben, amely már csak jelképes volt, hiszen a második félévben a szabályozások miatt gyakorlatilag banki ügyben már nem lakoltattak ki senkit – szögezte le a károsultak egyesületének főtitkára. Kovács László hozzátette: 2015 a változás éve lesz.

Kovács László szerint a jogi környezet már nem gátolja a végrehajtásokat, csak a végrehajtói rendszer kapacitásán múlik, hogy hány végrehajtás, árverés, kilakoltatás indul. Így a végrehajtások akár a 300 000-et is meghaladhatják. Ennek egyik fele banki, másik fele pedig egyéb végrehajtások következménye lehet. A magáncsődöt várhatóan bevezetik, ami az említett számot nem érinti jelentősen.

– Azt gondolhatnánk, hogy a kedélyek megnyugszanak az elszámoltatással, ami nem igaz. Nagyon sok ember szembesül majd az elszámolás eredményével. Sok lesz a csalódás és a düh főleg azoknál, akiknek valamilyen elmaradása volt a futamidő alatt. A Pénzügyi Békéltető Testület jelentősen megerősítve várja az általános rohamot. Nagy tömegek nem mondtak le a perlési lehetőségről. Az árfolyam-különbözet visszaperlésére várható igen jelentős per, elsősorban gépjárműveknél, de ingatlanoknál is érdemes ezzel próbálkozni. Az érdekvédelmi szervezetek jó indokokat szedtek össze, hogy igazolják a tájékoztatási hiányosságokat, amelyeket a Kúria szabott meg feltételként az ügyfelek részére. Egyesületünk káoszra számít ezen a területen – fogalmazott. Mint mondta, áprilisban újraindulnak a felfüggesztett peres eljárások. A jo-gi helyzet ugyanolyan bizonytalan, mint az elszámoltatás előtt.

Kilakoltatási helyzetkép: amikor a család bútorai az utcára kerülnek. Fotó: illusztráció

Veszprém megyében 364 669 ember él, 2014. első félévi állapot szerint a kényszerértékesítés 3937 ingatlant érint. Az érintetteknek érdemes szakember tanácsát kikérni. Jó lehetőséget biztosít az elszámolás, mivel annak befejeződésével külön banki alku keretében lehetőség nyílhat a szerződések módosítására is. A főtitkár utalt rá, hogy a megyében 2013-ban 22 295 végrehajtás indult, ami 2014-ben 23 542-re emelkedett. Ennek nagy része személyi kölcsön és közüzemi tartozás. Harminc száza-lékuk lehet veszélyes az ingatlanokra. A megyében hozzávetőlegesen 40 000 ember lakhatása van veszélyben.

2015-ben a kilakoltatások száma minimális lesz, valószínűleg az ötszázat sem éri el. 2016-ban várható nagyobb arányú árverezés és kilakoltatás, mivel sem az eszközkezelő, sem a kvótarendszer hatásai nem érvényesülnek. Az állampolgároknak egy évük lesz arra, hogy tartalékot gyűjtsenek az albérleti díjakra. Az ingatlanbefektetők 2016-ban jó évet zárnak. Nagyobb kormányzati beavatkozás már nem várható.

Kovács László, a károsultak egyesületének főtitkára. Fotó: archív

Országosan 29 171 céget alapítottak 2014-ben, 41 126 cég megszűnt, a felszámolás alá 17 431 került. A megyében 2014-es adat alapján 600 új cég van, a megszűnt 1022. Idén a folyamatban levő bírósági ügyek befejeződnek, viszont újabb nagy tömegű perlési hullám várható, főként árfolyam-különbözet visszatérítésével kapcsolatban, elsősorban gépjárműhiteleknél, de várható a piaci alapon történő forintosítás miatt ingatlanoknál is.

– Veszprém megye a lakosság eladósodottsága szempontjából az országos átlaghoz képest kevésbé problémás – közölte lapunkkal a főtitkár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!