Gazdaság

2014.09.22. 18:02

A hazai télialma-felesleget szüntetné meg Gőgös Zoltán

Veszprém – Az almatermelők megsegítésére indítana társadalmi akciót Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa.

Marton Attila

Az államnak fel kellene vásárolnia az almatermelők feleslegét, amelyet ezután a pártok, a civil szervezetek és az önkormányzatok összefogásával és koordinálásával lehetne eladni, illetve a rászorulóknak ingyen eljuttatni, közölte érdeklődésünkre Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese. Idén 800 ezer tonna alma termett, amelyből a felesleg mintegy 150 ezer tonna lenne, azonban az orosz embargó miatt további, csaknem 150 ezer tonna kiesik az exportból is, tette hozzá a politikus, aki szerint olyan megoldást kellene keresni a problémára, amelyben a termelő magasabb áron – a jelenlegi 10–30 forintos felvásárlási ár helyett például kilónként 50– 60 forint körül – tudná értékesíteni a télialma-felesleget.

Gőgös Zoltán szerint meg kellene próbálni közvetlenül összekötni a termelőket és a fogyasztókat, hogy a kereskedelmi árnál olcsóbban juthasson a gyümölcs a lakossághoz. Kiemelte, minden megyében helyben kell keresni a megoldást.

– Ha összefogással sikerülne élettel megtölteni ezt a kezdeményezést, az nem csak az almatermelőknek, hanem a rászoruló fogyasztóknak is komoly segítség lenne: az akció megszüntethetné a termelők feleslegét, míg a kevésbé tehetős emberek gyümölcshöz jutnának, jegyezte meg a politikus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!