Gazdaság

2015.01.22. 10:34

A Dunántúlon munkaerő hiány van

A legalacsonyabb kompetenciát igénylő munkakörökben parciális munkaerőhiány van az Észak-Dunántúlon. Munkaerőt az ország keleti részéből, vagy akár a környékbeli országokból kell toborozni.

Tremmer Tamás

Tavaly elsősorban a termelő, gyártó szektorban nőtt meg a munkaerő-igény. Az irodai alkalmazottak foglalkoztatásának volumene országosan stagnált, ugyanakkor a szakképzett valamint a betanított szakképzetlen munkavállalók iránti igény bizonyos régiókban az országban akár 25-35 százalékos növekedést is mutatott, áll a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) napokban kiadott közleményében. Mindezt megerősített a munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó cég, a veszprémi Man at Work ügyvezető igazgatója is.

Ottó Csaba lapunknak azt mondta, amíg a szakképzetlen munkaerő bővítését 40-60 kilométeres körzetből szállítással biztosítani tudják, addig a szakképzett munkaerőt, a fiatal szakembereket egyre nehezebben lehet megtalálni, megfizetni és megtartani. Az országban komoly hiány van munkatapasztalattal rendelkező, mérnök, lakatos, hegesztő, fényező, műszerész munkatársakból. Megyénkben nagy létszámigény jelentkezik operátorra, betanított munkásra, fémipari szakmunkásra autóipari és elektronikai megbízóktól, munkáltatóktól. Mérnöki területen a minőségbiztosítási mérnöki pozíciók, illetve gépész és villamosmérnököket keresnek termelésbe, valamint informatikai területen vannak megbízói igények.Van-e elég munkaerő megyénkben? – kérdeztük.

Véleménye szerint a közmunkaprogram eltúlzott mértéke és a külföldi munkavállalás már-már veszélyezteti a termelőcégek működését. Míg a gazdasági világválság után a munkáltató válogathattak a munkavállalók között, mára ez megfordult: egy olyan munkavállaló, aki elvállal műszakos munkarendben minimálbér körüli fizetéssel munkát, gyakorlatilag 3-4 munkalehetőség közül választhat. Ilyen értelemben a legalacsonyabb kompetenciát igénylő munkakörökben parciális munkaerőhiány van az Észak-Dunántúlon. Irodai, adminisztratív munka nincs elegendő, ezekre általában túljelentkezés van minden esetben.A jelentkező piaci igények miatt immár betanított munkásokat hoznak Szlovákiából, igény szerint Romániából és az ország más területeiről is. Nekik szállást is kell biztosítaniuk. Az ügyvezető igazgató jelezte, amíg a vállalatok jellemzően minimálbér körüli fizetést adnak részükre, addig az országon belüli szállásoltatás nagyon időszaki megoldás lehet.A munkaerő kölcsönző cégek esetében januártól a fordított Áfa szabály működik.

Ottó Csaba szerint ez az intézkedés egyértelmű siker azon vállalkozások számára, amelyek a munkaerő-kölcsönzésben hosszútávon gondolkoznak. A jogalkotó felismerve azon tényt, hogy a munkaerő kölcsönzési számla összege magas, mivel tartalmazza a munkaerő foglalkoztatásának teljes költségét. Sajnos a múltban több olyan vállalkozás is létezett, amelyek ezzel rendszeresen visszaéltek. Ezért támogatandó, hogy megváltoztatták az eddigi gyakorlatot, és bevezették a fordított áfát. Így a kölcsönző cégek nem jutnak az áfa tartalomhoz, a csalásra berendezkedett cégek pedig várhatóan felhagynak e tevékenységgel. Úgy vélekedett, mindez jelentős piactisztulást generál majd a munkaerő-kölcsönzés területén, ami a szakértő kölcsönző cégek megerősödéséhez, ezen keresztül kölcsönzési szakma elismertségéhez vezet. A törvényváltozás hatására csak azon cégek maradnak a piacon, amelyek ezt a tevékenységet legálisan, hosszútávon szeretnék végezni, ezáltal minden fél nagyobb biztonságban lesz, mind a munkavállalók, mind pedig a megbízók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!