Gazdaság

2014.05.19. 14:24

Megvédik a termést Megyeren

Megyer - Sokan gondolják úgy, hogy barbárság lenne aratás előtt alig egy, illetve másfél hónappal beszántani, kiirtani több hektárnyi búzát és repcét. Ugyanakkor a helyére tervezett úgynevezett energia-nyárfák további problémákat vetnek fel.

Szijártó János

Korábban olvashatták, hogy egy osztrák megvette, egy amerikai vállalatnak bérbe adta, amely egy német céggel műveltetné a szóban forgó Megyer-környéki földterületeket. Csakhogy ott három helyi gazdának van elvetett gabonája. Ők bérlőként már régóta termelnek itt, azonban a tulajdonos váltásról és arról, hogy az általuk használt területet be akarják szántani, alig pár hete értesültek. A területek védelme érdekében a polgármester az önkormányzat tulajdonában lévő utakat a hétvégén a belvízi helyzetre való tekintettel lezáratta. Az útzár a jogszerű fölhasználok mezőgazdasági tevékenységét nem gátolja, azonban megakadályozza az esztelen betárcsázást. A megyeri lakosok saját eszközökkel és anyagokkal torlaszolták el az utakat, ezzel is tiltakozva az ellen, hogy teljesen kizárták őket a hatósági engedélyezési eljárásából.

Csalódottságáról számolt be Hogyor Géza, hiszen alig egy hónap van az aratásig, gyönyörű a repce és búza is. - Igazán megvárhatnák legalább az aratást, de sajnos az új tulajdonos által megbízott céget ez nem érdekli. Mi a régi tulajdonossal kötöttünk szerződést, azonban ő minket nem tájékoztatott, így tavaly, ahogy korábban is tettük, bevetettük a földet. Egy hektár bekerülési költsége minimum kétszázezer forint, ezt ki kell szorozni nálam a művelt tíz hektárral és ekkor még nem szóltam az elmaradt haszonról. Mindent elkövetünk, hogy az aratást még elvégezhessük itt - hangsúlyozta a gazdálkodó.

László Tivadar falugondok az egyik útzárnál. Több szempontból is felháborítónak tartja az eljárást (Fotó: Szijártó János)


A másik érintett termelő Döme György azt mondta, a múlt héten telefonáltak neki, hogy kaszálja le, vagy bárhogy tüntesse el a gabonát, mert oda energianyárfát telepítenek. - Megdöbbentő ez az eljárás, hiszen húsz éve béreljük ezt a területet, ráadásul a szóban forgó négy hektár búza annyira szép, hogy ezt hagytam magnak. Egyébként is vétek ide, erre a kiváló minőségű területre nyárfát ültetni, ahova majd beköltöznek a vadak és soha többé nem lehet már gazdálkodni - tette hozzá.

Az önkormányzat hétfőn délután képviselő-testületi ülésen foglalkozott a kiakalult helyzettel. Pajer Kristóf, megyeri polgármester a Naplót arról tájékoztatta, hogy határozatot hoztak helyi jelentőségű, védett területek kialakításáról, ami összhangban áll az érvényes hosszú távú fejlesztési tervükkel. 

- Természetvédelmi szempontok alapján nem engedjük a hagyományostól eltérő gazdálkodási formát, jelen esetben a nyárfa betelepítését. Itt értékes növények, védett élőhelyek találhatók, amelyek megőrzése a mi dolgunk. A nyárfatelepítéshez hatástanulmány és szigorú eljárás lefolytatása szükséges, ehhez mi is ragaszkodunk, fogalmazott a polgármester. Az új tulajdonos fellebbezhet a döntés ellen a kormányhivatalnál, a gazdák viszont reménykedhetnek, hogy nyernek annyi időt, ami lehetővé teszi számukra az aratást.

Előzmények:

Útzárral védik meg a földet Megyeren

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!