Gazdaság

2013.02.13. 11:49

Csökkenthetik a juttatásokat a DRV-nél

Siófok - Csökkenhet ugyan a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt. munkatársainak cafeteria juttatása, ám ennek semmi köze sincs a cég által fizetendő közműadóhoz.

Szabó Péter Dániel

Mislai István, a Veszprém megyében is érdekelt víziközmű-szolgáltató HR-vezetője mondta el mindezt kérdésünkre. Azért kerestük meg a céget, mert egy névtelenséget kérő olvasónktól azt az információt kaptuk, hogy a fent említett indok miatt az idei évben nem kapnak a béren felül cafeteria-juttatást a DRV dolgozói.

A HR-vezető kérdésünkre nem tagadta, hogy a gazdaságos működés érdekében át kellett tekinteniük a munkavállalók juttatásait, ennek részét képezte az is, hogy a DRV teljes menedzsmentje február elején lemondott teljes prémiumáról és béren kívüli juttatásáról. Annyi biztos, hogy a havi nyolcezer forintos keret marad, a cafeteria további részéről még egyeztetések folynak a cégnél (2012-ben átlagosan 18 500 forint cafeteriát kaptak havonta a DRV dolgozói).

Azt a feltételezést, miszerint a dolgozókkal kívánják megfizettetni a közműadót, Mislai István cáfolta.  
- A DRV-t érintő közműadó közel 1,3 milliárd forint, a munkavállalóknak kifizetett, nyolcezer forint feletti cafeteria pedig 230 millió forintot tesz ki, ami a közműadó 20 százalékát sem éri el. A két adat között tehát semmilyen összefüggés nincs - szögezte le a Napló kérdésére a HR-vezető, aki hozzátette, a munkavállalók teljesítményének és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően töretlenül fejlődve végzik munkájukat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!