Ganna

2017.07.02. 20:30

Sodrófa, sült malac és bohócműsor a gannai falunapon

A remek hangulat és a finom falatok mellett nemzetközi jelleg is a színesítette az erős sváb gyökerekkel rendelkező kisközség falunapját, melyen a német és az osztrák vendégek együtt mulattak a helyiekkel.

Polgár Tibor

A gyermeknappal egybekötött falunapi rendezvény fő-zőversennyel indult a reggeli órákban a gannai sportpá-lyán. - A vadhúst a Kőrismente Vadásztársaság ajánlotta fel, amihez az önkormányzatunk házi sertéshúst tett hozzá. Összesen 11 csapat főzött. Leginkább pörköltfélék készültek, de volt vadas, sült hús, valamint slambuc is. Délutánra pedig egy malacot is megsütöttünk - jegyezte meg lapunknak nyilatkozva Nagy Ottó, Ganna polgármestere. A faluvezető szavai szerint a helyiek remek közösséget alkotnak, és kiváló kapcsolatot ápolnak a településen élő, vagy itt rendszeresen megforduló német ajkúakkal, ami a különféle rendezvényeken való közös mulatozások során is megmutatkozik.

A gumicsizma-hajító verseny is igencsak népszerű volt. Az idei gannai falunapról sem hiányzott a sült malac
Fotó: Polgár Tibor

A mostani falunap változatos programjában szerepelt például vérnyomás- és vércukorszint-mérés, kispályás foci, sodrófa- és gumicsizma-hajító verseny, rodeóbika, ugrálóvár, kézműves-foglalkozás, illetve interaktív bohócműsor. Fellépet Aradi Tibor humorista, továbbá zenés produkciójukkal Kira és Adrián, míg hastáncbemutatójukkal a Zafír Orientális Társulat tagjai, emellett pedig megénekeltette, táncra perdítette a közönséget a Pápai Musical Stúdió. Meglepetésként a helyi férfiak kocsmai nótákat adtak elő a szép számban egybegyűlteknek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!