Foci

2014.12.02. 12:00

Távozott Pető Tamás

Balatonfüred - Lemondott Pető Tamás, a Balatonfüredi FC NB III-as labdarúgó együttes vezetőedzője és stábja.

B. Virág Rita

– Akkora szakadék alakult ki a vezetőség és a szakmai stáb között, hogy jobbnak láttuk felajánlani lemondásunkat – kezdte Pető Tamás, a jelenleg a harmadosztályban tizedik helyen álló gárda volt vezetőedzője. Az egykori magyar válogatott játékossal együtt Orbán Tamás pályaedző és Illés Lajos technikai vezető is távozik a Balaton-partiaktól.

Az elmúlt időszakban számos híresztelés szárnyra kapott, miszerint Pető Tamás és munkatársai a szezont tavasszal már a megyeszékhelyen, Veszprémben folytatják.

– Ez egyelőre csak pletyka. Veszprémből nem kaptam semmiféle ajánlatot, ebben az ügyben eddig nem kerestek meg – hangsúlyozta a tréner. Hozzátette, természetesen nem zárkózik el attól, hogy egyszer újra a királynék városában dolgozzon.

Pető Tamás (jobbra) nem zárkózott el egy veszprémi munka lehetőségétől. Fotó: Penovác Károly

A hogyan továbbról Pető Tamás elmondta, egyelőre igyekszik egy kicsit pihenni és szeretne feltöltődni.

– A futball világában minden olyan gyorsan történik, egyik napról a másikra megtalálhatja az embert a lehetőség. Remélem, velem is így lesz – bizakodott.

Természetesen megkerestük Csákvári Tamást, a Balatonfüredi FC elnökét is, aki elmondta, elfogadta Pető Tamás, Orbán Tamás és Illés Lajos lemondását.

– A vezetőség nevében köszönjük az elmúlt két és fél évet, amit Pető Tamás nálunk töltött és dolgozott. Nem tudok mást mondani, minthogy további sportsikereket kívánunk neki a továbbiakban.

Szerettük volna megtudni, Csákvári Tamás keresi-e Pető Tamás utódját. Erre az elnök annyit mondott, már megkezdte a tárgyalásokat, több szakember is a jelöltek között van. Egyelőre azonban nem tud nevet mondani.

A Balatonfüredi FC Pető Tamással az előző szezonban az NB III hetedik helyén végzett. Most, az őszi fordulókat követően a tizedik helyen áll a csapat öt sikerrel, négy döntetlennel és hat vereséggel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!