Foci

2017.02.22. 19:55

Őrzik barátjuk emlékét

Pápa, Nagygyimót - Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Nagygyimóti Sportegyesület 2010-ben elhunyt játékosa emlékére a Németh Gábor-labdarúgótornát.

Haraszti Gábor

Az emléktorna idén is követte a hagyományokat, hiszen hat olyan alakulat fogadta el a meghívást, melynek többségéhez valamilyen módon kötődött a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatalember. A Pápai Rendőrkapitányság, a pápai Petőfi Sándor Gimnázium, a Pápa Városi Televízió, a Készenléti Rendőrség, valamint a Nagygyimót SE vett részt a körmérkőzéses bajnokságon, utóbbi két csapattal.

Németh Gábor barátai, hozzátartozói, egykori osztály- és csapattársai idén is összegyűltek, hogy megemlékezzenek a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatalemberről
Fotó: Haraszti Gábor

A korábbi évektől eltérően ezúttal a pápai Erkel Ferenc Ének-zenei Általános Iskola tornatermében rendezték meg a barátságos mérkőzéseket, melyek végén a rendőrök örülhettek az első helynek. Takács Mihály, a házigazda egyesület alelnöke érdeklődésünkre elmondta, minden esztendőben kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy megemlékezzenek az egykori csapattársról, és talán az idei torna volt az, amikor a legcsaládiasabb volt a hangulat, a meccseken elvétve történt csak egy-egy szabálytalanság.

Az emléktorna családias hangulatban zajlott. A Pápai Rendőrkapitányság csapata végzett az élen
Fotó: Haraszti Gábor

- Egyesületünk fontosnak tartja, hogy évente megrendezze ezt az emlékbajnokságot, a játékosok is készülnek, többen kizárólag ezen az alkalmon találkoznak egykori osztály- vagy csapattársaikkal. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a szülők ezúttal is elfogadták a meghívásunkat, és közreműködtek a díjak átadásában. A torna sikeres lebonyolításában nyújtott segítségéért a többiek nevében is köszönetemet szeretném kifejezni Egyházi Andrea tankerületi igazgatónak és Hernádi Tamásnak, akik első megkeresésünkre azonnal támogatásukról biztosítottak bennünket. Hagyomány, hogy a torna végeztével a résztvevők koszorút helyeznek el Gábor sírján, nem volt ez másképp idén sem, az eredményhirdetés után közösen róttuk le kegyeletünket a nagygyimóti temetőben - nyilatkozta Takács Mihály.

A Németh Gábor-emléktorna végeredménye: 1. Pápai Rendőrkapitányság, 2. Pápa Városi Televízió, 3. Petőfi gimnázium, 4. Nagygyimót I, 5. Készenléti Rendőrség, 6. Nagygyimót II. A legjobb kapusnak Csizmadia Dávidot (Nagygyimót I) választották, a legjobb mezőnyjátékosnak járó címet Hegyi Roland (Pápai Rendőrkapitányság) érdemelte ki, a torna gólkirálya pedig Gőgös Kornél (Pápa Városi Televízió) lett nyolc találattal.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!