Foci

2014.10.30. 12:44

NB III: nagyon kell a siker

Balatonfüred, Veszprém – A veszprémiek ismét hazai pályán próbálják meg megszerezni idei első győzelmüket a labdarúgó NB III 12. fordulójában. A Balatonfüred Nagyatádra látogat.

Horváth Gábor

VFC–MTE
A sereghajtó Veszprém FC a 14. helyen álló Mosonmagyaróvárt fogadja. A VFC legutóbb a Győri ETO II csapatától kapott ki, az volt az együttes sorozatban hatodik veresége. Ezeken a találkozón ráadásul a bakonyiak egyetlen egyszer sem tudtak kapuba találni.

Simon Attila edző: – A győriekhez hasonló stílusú ellenfélre számítunk. Szeretnénk már végre megízlelni a siker ízét. Mindent megteszünk a győzelem érdekében. Ez eddig is így volt, de a nagy nyomás miatt rendkívül gyenge a helyzetkihasználásunk. Bízunk benne, hogy végre ez megváltozik.
(Kezdés: szombat, 13.30.)

Nagyatád–BFC
A balatonfürediek az előző körben hazai pályán szenvedtek vereséget. A 12. helyen álló alakulat most a 13. Nagyatád ellen javíthat.

Pető Tamás edző: – Ha a tabellát nézzük, valóban rangadóról van szó, de az az igazság, hogy nekünk már jóval előrébb kellene tartanunk. A Nagyatád egy kellemes ellenfél, amely kulturált, jó focit játszik. Mostanában visszaestünk a gólszerzésben, ezen mindenképpen szeretnénk javítani. Sajnos Szűcs Adrián (a játékos keresztszalag-szakadás miatt került Krén és Füredi mellé a sérültlistára - a szerk.) kiesése óriási problémát jelent ebből a szempontból.
(Kezdés: szombat, 13.30.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!