Foci

2014.12.27. 07:38

Kinevezték a füredi focisták új edzőjét

Balatonfüred - Földesi Károlyt, a korábban többek között a Diósgyőrnél is edzősködő 62 esztendős szakembert nevezték ki a labdarúgó NB III-ban szereplő Balatonfüredi FC élére.

B. Virág Rita

Csákvári Tamás, a BFC elnöke lapunknak elmondta, a fővárosból teszi át a székhelyét a tóparti városba az egykori NB I-es futballista és szakvezető. Legutóbb a Vasas utánpótlásánál dolgozott, de január 1-től fél évre kötelezte el magát a Balaton-parti csapathoz. Ha a felek úgy vélik, a kontraktus további egy esztendővel meghosszabbítható.

Földesi Károly Diósgyőrben és Kaposváron is focizott az élvonalban. Edzői pályafutása nagy részét is a DVTK-nál töltötte, többek között az utánpótlás nevelésből vette ki a részét, ám egy rövid ideig a felnőtt alakulatot is irányította. Később a női vonalon is megfordult, felnőtt és utánpótlás együttesek élén egyaránt. Ausztriában is edzősködött, legutóbb a Vasasnál dolgozott.

A BFC vezetője, Csákvári Tamás úgy fogalmazott, mindkét fél érdekei találkoztak, így gyorsan megállapodásra jutottak a szakemberrel. A cél továbbra is egy stabil NB III-as alakulat kialakítása és versenyeztetése, és ebben tökéletes partner lehet a tapasztalt edző, Földesi Károly.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!