Foci

2014.12.21. 11:55

Kinek a hibája a rossz veszprémi futball?

Veszprém – Verekedő játékosok, rettegésben tartott, menekülő fiatalok – ilyen és ehhez hasonló jelenségekről ír Rugovics Vendel, aki szerint nem a VFC USE hibája a veszprémi felnőtt foci jelenlegi kiábrándító helyzete.

Horváth Gábor

Nemrég írtunk a nehéz helyzetben lévő veszprémi felnőtt labdarúgásról. A cikkben az NB III-as VFC lemondott edzője, Simon Attila állította: nem kaptak fiatal játékosokat a város utánpótlásnevelő klubjától, sőt voltaképpen nem volt kapcsolat az egyesületek között.

A VFC USE nevében Rugovics Vendel szakmai igazgató közleményben reagált. „A Napló december 19-i számában Simon Attila az együttes eredménytelenségét (fogalmazhatnék úgy is, hogy totális kudarcát) ismét, a már korábban is sokszor elővett „jokerrel” magyarázta meg: az utánpótlás klub nem küldött játékosokat. Ez természetesen nem felel meg a valóságnak. A VFC USE ugyanis folyamatosan kísérletet tett arra, hogy egyik kiemelt feladatának megfelelően tehetséges fiatalokat adjon a felnőtt keretbe. A felnőtt csapat VFC USE általi újrateremtése óta (2006) negyvennél is többet. Ennek a több mint negyven játékosnak egy közös jellemzője van: egyik sincs már a veszprémi felnőtt csapatban. Szó szerint elmenekültek.

Az utóbbi évben eligazoltaktól már írásos nyilatkozatban kértük az okokat. Ezek a nyilatkozatok is kétséget kizáróan bizonyítják azt, hogy a tarthatatlan légkör miatt igazoltak máshova vagy a felnőtt csapat nem is marasztalta őket. Sajnos szinte a VFC USE valamennyi próbálkozása kudarcot vallott arra nézve, hogy a játékosok a VFC-ben futballozzanak tovább, méghozzá a harmadosztályú együttesnél uralkodó hangulat miatt, vagy azért, mert meg sem keresték őket.

Ne feledkezzünk meg az év közben történt esetről, amely pontosan rávilágít, mire gondolok: Ajkán a csapat kapitánya mindenki legnagyobb megdöbbenésére, mérkőzés közben ment neki saját (egyébként fiatal) társának, majd kirohanva a pályáról annak édesapjával minősíthetetlenül ordítozott, tettlegességet alkalmazott, majd a találkozó végén az öltöző folyosón még belerúgott játékostársába. Emellett (a srácok elmondása alapján, akiket az okokról kérdeztünk) az edzéseken az idősebb labdarúgók és vezetők állandó „rettegésben” tartják a fiatalokat, akik közül a többség néhány közös gyakorlás után visszakönyörögte magát a korosztályos csapatokba. Ilyen körülmények között fokozatosan ellehetetlenült a gyakorlati kapcsolat a két klub között, de messze nem a VFC USE hibájából. Még egy gondolat a felnőtt csapat edzőjének nyilatkozata kapcsán. Minden idők leggyengébb veszprémi futballproduktuma eléréséhez a tulajdonosok asszisztálásával ő maga alakította ki a játékoskeretet, saját játékosait hozva Szombathelyről, Pápáról. Egyetlen veszprémi fiatalt sem invitált a felnőtt csapat keretébe.

Sajnos jobban bízott a saját játékosaiban, mint a veszprémi fiatalokban, most pedig a VFC USE-ra akarja kenni saját szakmai hibáit, amit a játékosok kiválasztásakor elkövetett. Ez méltánytalan dolog a részéről és a klub vezetői részéről is, de hát a méltányosság az igaz emberek sajátossága. Egyesületünk célja változatlan: olyan fiatalokat adni a sportág számára, akik a felnőtt korba érve képesek felemelni Veszprém város labdarúgását. Azt gondolom, ehhez szemléletváltásra lenne szükség a VFC-nél.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!