Foci

2014.07.29. 12:50

Fordulatok tavasza a megyei I-ben

Megyei körkép - Az ugodiak jó hajrát produkáltak, a várpalotaiak igyekeztek menteni a menthetőt, a sümegiek pedig próbálták egységes játékkal kompenzálni az egyéni hiányosságokat. Megyei első osztályú értékelőnk ötödik része.

Horváth Gábor

Ugod (11., 36 pont)

A gyenge szezont jó hajrával zárta az Ugod, amelytől egy pontot levontak. Ez nemváltoztatott a helyezésén, a csapat a Tapolca mögött három ponttal maradt le, a Palotát pedig hattal előzte meg.

Tóth Ferenc edző: - A tavasz végére sikerült összeszednünk magunkat. A 24. fordulóban, a Balatonalmádi ellen katasztrofális játékkal kaptunk ki, úgy gondoltuk, itt akár még nagyobb baj is lehet, ám két nappal később Devecserben nyertünk. Teljes fordulat állt be és onnantól kezdve minden rendben ment. Az egész szezont tekintve három-négy olyan meccs volt, amelyben abszolút felülmúltak bennünket, a többi találkozón mind partiban voltunk. Ettől függetlenül nagyon kellett a fordulat. A társaság szerencsére megértette, hogy a vereség és a győzelem is a miénk, közös, nem kerestünk bűnbakot.

Várpalota (12., 30)

A várpalotaiak megismételték tavalyi helyezésüket, csak idén négy ponttal kevesebbet szereztek. A csapat nagyon sok gólt kapott, egészen pontosan 80-at, aminél csupán a két utolsó helyezett szedett be több találatot.

Szoboszlai Zsolt edző: - A felkészülés jól sikerült, s bíztunk benne, hogy a lendületet és a formát át tudjuk vinni a bajnoki mérkőzésekre is. Sajnos ez nem sikerült, komoly formahanyatlást mutatott a társaság. Rengeteg sérülés, fegyelmezetlenség, kiállítás és eltiltás sújtott minket. Bízunk benne, hogy néhány játékossal megerősödve a jövőben ennél jóval eredményesebbek leszünk.

A sümegi együttes (jobbra Cser Péter kapus) tavasszal idegenben 1:1-es döntetlent játszott a Tapolca elleni szomszédvári rangadón (Fotó: Penovác Károly)

 

Sümeg (13., 30)

A sümegiek eggyel kevesebb sikerük miatt szorultak a Várpalota mögé. Az együttes tavasszal gyengébben szerepelt, mint ősszel.

Koller Tamás edző: - A téli változások után tudtuk, hogy nehéz tavasz elé nézünk. Öt alapember távozott, köztük kettő olyan, aki a gólszerzésért volt felelős. A tervezett igazolások nem teljesen valósultak meg, ennek ellenére az érkezők beépültek, hasznosan játszottak. Tavasszal két-három meccs kivételével az elképzelések szerint játszottunk, uraltuk a mérkőzéseket, stabilak voltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, de a gólszerzéssel problémáink voltak. Hiányzott egy vérbeli támadó. Az őszhöz képest kevesebb gólt kaptunk és valamivel többet szereztünk. A fejlődés záloga egyértelmű, a megfelelő létszámú és képességű keret kialakítása. Az összefogás is nagyon fontos. Mindenkinek többet kell tennie a saját területén. Köszönöm a munkát mindenkinek, városnak, vezetőknek, játékosoknak és szurkolóknak, azoknak, akik pozitívan álltak a munkához.

Két és fél év után újra hazai pályán

Két és fél év pápai vendégeskedés után idén, úgy néz ki, hazaköltözhetnek az ugodi labdarúgók. Az egyesület pályája felújításra szorult, és a munkálatok most fejeződtek be. Tóth Ferenc, a csapat edzője elmondta: nagyon örülnek, hogy hazatérhetnek, noha remekül érezték magukat Pápán is. - Boldogok vagyunk, szeretjük ezt a pályát, amely ráadásul most meg is újult. A másik oldalról, az elmúlt időszakban az egyesületnek nagyon hiányzott egy igazi saját bázis - fogalmazott.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!