Foci

2015.02.27. 10:55

FC Veszprém: csalódnának, ha nem jutnának döntőbe

Veszprém – Tudásunk legjavát kell adni a Rubeola Csömör ellen, hogy teljesüljön a vágyunk és döntőt játszhassunk vasárnap a Magyar Kupában.

B. Virág Rita

Nyilatkozta a Naplónak Madarász János, az 1. FC Veszprém élvonalbeli futsal együttes szakvezetője.

A bakonyiak korábban, még NB II-esként, egyszer már eljutottak a Magyar Kupa legjobb négy együttese közé, akkor azonban az elődöntőben alaposan elpáholta őket a Berettyóújfalu. Azóta már más szelek fújnak a királynék városában, olyannyira, hogy a bajnok Berettyót az idén – igaz a bajnokságban – kétszer is két vállra fektette a Veszprém. Sőt, a MK elődöntőjében esélyesként lép pályára a Rubeola Csömör ellen is.

– Igyekeztünk mindenre felkészülni, mert nem szeretnénk negatív meglepetést okozni. Nagyon tiszteljük a csömörieket és tisztában vagyunk vele, hogy tudásunk legjavát kell nyújtani ahhoz, hogy kivívjuk a továbbjutást. A Csömör is évad legjobbját adná, ám nagyon csalódottak lennénk, ha nem jutnánk be a fináléba – hangsúlyozta a veszprémiek mestere.

Madarász János elmondta, Gulyás Márkra biztosan nem számíthat, aki lovaglóizom húzódása miatt több hetet kihagyott. A többiek azonban harcra készek.

A Veszprém futsalosai eddigi legjobb eredményüket érhetik el a Magyar Kupa négyes döntőjében, ha legyőzik a Csömört (Fotó: Penovác Károly)

A kiskunfélegyházi futsal Final Fourban a másik ágon ETO–Berettyó mérkőzést rendeznek a döntőért.

A veszprémi edző kifejtette, kiélezett csatára számít a másik elődöntőben is. Hozzátette, kiélezett csatára számít, s biztos benne, a Győr revansot venne a Berettyón, amely a bajnokságban már kétszer megtréfálta (egy döntetlen és egy győzelem az ukrán határmentiek mérlege).

- A győrieket egyénileg képzettebb játékosok alkotják, a Berettyó viszont csapatszinten egységesebb. Nagy csata lesz, kíváncsian várjuk - mondta el Madarász János.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!