Foci

2014.04.18. 14:40

NB III: élcsapatok ellen

Balatonfüred, Veszprém - Az NB III-as labdarúgó-bajnokság nyugati csoportjában a huszonnegyedik fordulót rendezik meg. A két Veszprém megyei klub ezúttal hazai pályán fogadja erős ellenfeleit.

Novothny Ottó

A fürediek a Győr idegenbeli legyőzésének erejével várják a BKV Előrét.

- Az ETO elleni első félidővel maximálisan elégedett vagyok - kezdte Pető Tamás, a BFC szakvezetője. - Utána kicsit elfáradtunk, de megérdemelten nyertünk. A BKV a mezőny egyik legerősebb csapata, tavaly még az NB II-ben szerepeltek, tehát nagyon nehéz meccsre számítok. Ők a feljutásért hajtanak, náluk gól nélkül végeztünk. Sajnos van néhány sérültünk, de ettől függetlenül győzelemre, vagyis a három pont itthon tartására számítok a találkozón.

A balatonfürediek (piros mezben) a BKV Előrét fogadják szombaton (Fotó: Zwicker Tamás)

 

A Veszprém FC az idén még nem nyert mérkőzést, ugyanakkor a mutatott játékban a szakvezető szerint történt előrelépés. Az biztos, hogy éppen a Budaörs ellen nem lesz könnyű javítani az idei mérlegen.

- A legutóbbi két vereségünk között óriási különbség volt - mondta Simon Attila, a VFC mestere. - A Dorog ellen nem tudtunk helyzetekig sem eljutni, míg az Újbudával szemben már többször is rúghattunk volna gólt. A teljesítményünk is bizakodásra adott okot, nem beszélve a fiúk hozzáállásáról. Természetes, hogy ezek után szeretnénk megszerezni első idei győzelmünket, noha tisztában vagyunk azzal, hogy a Budaörsben több egykori első ligás labdarúgó is szerepel. Nem titok, van szó az öltözőben a kiesésről is, de bízunk magunkban, hogy megszerezzük azokat a pontokat, melyek a bennmaradáshoz kellenek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!