Foci

2014.07.18. 13:55

Sorozatban az ötödik aranyérmet gyűjtötte be az Úrkút SK

Úrkút - Sorozatban ötödik bajnoki címét szerezte meg a labdarúgó megyei első osztályban idén az Úrkút SK. Fantasztikus, országos viszonylatban is különleges sorozatról van szó, s mindegyik aranyéremben rengeteg munka van.

Horváth Gábor

Pedig a 2013/2014-es idénynek nem úgy indult neki az Úrkút, hogy mindenáron címet védene. Új edző jött, Fördős József, aki a rutinos játékosok távozását követően azt a feladatot kapta, hogy vezényeljen le egy generációváltást.

Fördős aztán a tavasz elején közös megegyezéssel távozott, ekkor nem volt könnyű helyzetben a csapat, amely végül mégis simán védte meg címét és gyűjtötte be a sorozatban ötödik bajnoki aranyat.

- Az új edzőnek új csapatot kellett összeraknia, amelyet kisebb zökkenőkkel sikerült is megoldania az ősz folyamán. Akadtak a kereten belül feszültségek, amelyek aztán tavasszal felszínre kerültek. Végül nem volt más megoldás, mint az, hogy április elején a tréner és az együttes útjai szétváljanak. Az igazság az, hogy az újabb bajnoki cím Fördős József munkáját is dicséri, s a tisztelet azt követeli, hogy megköszönjük neki az itt töltött hónapokat - mondta el a Naplónak Vágfalvi Norbert elnök, aki a tréner távozását követően leült a kispadra.

Sorozatban ötször bajnokságot nyerni országos szinten is kiemelkedő teljesítmény. Az úrkútiaknak ez a bravúr is összejött (Fotó: Zwicker Tamás)

 

- Vissza kellett hozni az együttesre korábban jellemző jó közösségi szellemet. Szerencsére sikerült visszatérnünk a helyes útra. Egy-két hét elteltével ez be is következett és egyenletes, jó teljesítménnyel nyertünk. Mindehhez az is kellett, hogy a három öreg , Márton Gábor, Korpos Tibor és Pernesz Zoltán (ők télen tértek vissza a csapathoz a szerk.) beálljon a sorba - fogalmazott Vágfalvi Norbert.

Sorozatban ötször bajnokságot nyerni országos szinten is kiemelkedő produkciónak számít. Ennek hátterét fejtegetve az elnök/edző kiemelte: Úrkút egy igazi csapat. - Ha nehézség van, össze tudunk fogni és ez nagyon fontos. Említettem a rutinos labdarúgók igen fontos munkáját, mellettük igyekszünk az említett generációváltással szinten tartani az alakulatot. Több fiatal is stabilan az első keret tagja, a tehetségesek rendszeresen játéklehetőséget kapnak.

Vágfalvi hozzátette: keresik ki legyen az új edző. Ő nem szeretné vállalni a folytatásban a munkát, csak beugró volt.

- Mi tagadás, élveztem az öltöző és a kispad hangulatát, de mindenképpen szeretnénk trénert találni a csapat mellé - mondta befejezésül a szakember.

A negyvenéves csatár a házi gólkirály

Az Úrkút SK négy pont előnnyel végzett az első helyen, a csapat két fordulóval a vége előtt biztosította be bajnoki címét. Az alakulat 22 győzelem mellett három alkalommal ikszelt, ötször kapott ki. Az egész mezőnyben az úrkútiak rúgták a legtöbb (80) és kapták a legkevesebb (24) gólt. A legeredményesebb játékosuk a sokszoros korábbi gólkirály, Korpos Tibor lett. A 40 esztendős kiváló csatár, aki az utolsó fordulóban hét (!) találatot jegyzett a Peremarton ellen, 17 találata és góllövőlistán elfoglalt negyedik helye azért különösen értékes, mert a rutinos támadó kevés meccsen lépett pályára.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!