Foci

2015.03.26. 19:10

Bíznak a görögverésben a pápaiak korábbi válogatott futballistái

Pápa - Megjósolhatatlan a vasárnapi Magyarország-Görögország labdarúgó Európa-bajnoki selejtező végkimenetele, de joggal bízhatunk akár a hazai sikerben is – vélekednek a Lombard Pápa korábbi válogatott futballistái.

Polgár Tibor

A Dárdai Pál által vezetett magyar válogatott a hét utolsó napján 20.45-től fogadja a Fradi-stadionban a 2004-es Európa-bajnokot, amely hatalmas meglepetésre a mostani selejtezősorozatban még nem nyert meccset, sőt, eddigi négy fellépése alkalmával mindössze egyetlen (!) pontot szerzett az F-csoportban. Ezzel szemben a mieink az észak-írek elleni kínos kudarc – no meg Pintér Attila szövetségi kapitány menesztése – után roppant eredményesen szerepelnek: három találkozón hét pontot gyűjtöttek, miközben csak egy gólt kaptak. Így akár azt is gondolhatnánk, hogy Magyarország egyértelmű esélyese a csoportutolsó görögökkel szembeni összecsapásnak.

– Senkit ne tévesszen meg a csoport állása, a görög válogatott sokkal jobb csapat annál, mint amit a helyezése mutat – hangsúlyozta Szűcs Lajos. – Talán kissé furcsa lesz az, amit mondok, de számunkra kedvezőbb volna, ha a görögöknek már lenne 4-5 pontjuk, ugyanis a mostani helyzetükben biztosan az „életükért” küzdenek majd – mutatott rá az NB I legjobb kapusa. Meglátásához csatlakozott Csizmadia Csaba is, mint mondta, a magyar válogatott aktuális ellenfele egyértelműen győzelmi kényszerben lesz, hiszen amennyiben ellenünk nem szerzik meg a három pontot, minden bizonnyal lemondhatnak az Európa-bajnokságra történő kijutásukról.

Csizmadia Csaba (sárga mezben) bízik a magyar válogatott sikerében
Fotó: Stieger Ádám

– Mindent összevetve megtippelhetetlen a magyar-görög mérkőzés végeredménye – fogalmazott a korábbi tizenkétszeres magyar válogatott védő. – Nem tudni, hogy Görögország milyen arcát mutatja majd az új edzőjük irányításával. Az biztos, hogy erős csapatot alkotnak, nem az eddigi egy pontjuk alapján kell megítélni őket. Vasárnap este lépéskényszerben lesznek, nekik kell majd kezdeményezniük, mivel a döntetlennel számukra semmiképpen sem jó eredmény. Úgy vélem, nekünk akár az egy pont is megfelelő lehet, de szurkolok a srácoknak, hogy győztesen hagyják el a pályát, és erre szerintem meg is lesz az esélyük – nyilatkozta a Naplónak Csizmadia.

– Borzasztóan nehéz meccs lesz, de természetesen hazai győzelmet várok. Mindenesetre a telt ház és a szurkolók várhatóan hatalmas buzdítása sokat segíthet. Hatalmas lehetőség kapujában álla a magyar válogatott. Ha nyerünk, nagy lépést teszünk az Európa-bajnokság felé – fűzte hozzá Szűcs Lajos.

 

A magyarok csoportjának állása

Az Eb-selejtező F jelű csoportjában eddig minden csapat négy mérkőzést játszott le. Az élen Románia áll 10 ponttal, mögötte Észak-Írország 9, míg Magyarország 7 egységgel található. A negyedik helyen Finnország tanyázik 4 pontot gyűjtve, az ötödik Feröernek 3, az utolsó pozícióban szerénykedő Görögországnak pedig egy pontja van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!