Foci

2015.11.16. 19:47

Szép volt, Ádám! A 22 éves focista rutinos, érett játékot mutatott

Budapest, Veszprém - A veszprémi Lang Ádám a norvégok elleni mindkét selejtezőt végigjátszotta a magyar labdarúgó-válogatott színeiben. Interjú.

Horváth Gábor

- Kezdjük a legvégén! Nagy ünneplés volt?

- Volt, igen, hajnalig. A csapat közösen ünnepelt, óriási volt a boldogság, hiszen több évtizedet vártunk erre a sikerre.

- A párharc előtt optimistán nyilatkozott.

- Igen, bizakodó voltam. Úgy gondoltam, hogy nem a legerősebb csapatot kaptuk. Sikerült kielemeznünk a norvégok gyenge pontjait, és tudtam, hogy szervezett já-tékkal jó esélyünk lehet ellenük.

- Korán megtudta, hogy kezdőként számít önre a kapitány?

- Nem, nem mondta ki korán, de célozgatott rá. Juhász Roland eltiltása miatt benne volt a pakliban a dolog, és én úgy készültem, úgy edzettem, hogy készen álljak. Igyekeztem megragadni a lehetőséget.

Lang Ádám tavaly májusban volt először felnőtt válogatott, Dánia együttese ellen debütált
Archív fotó: MTI

- Kívülről úgy tűnt, nem izgulós, nyugodt típus.

- Nincs miért izgulnom. Jön egy feladat, amit meg kell oldani. Nyugodt voltam végig. Persze némi egészséges agresszivitásra szükség van, ahogyan a higgadtságra is. A kettőt kell jól vegyíteni.

- Milyen volt a norvég csapat ellen játszani?

- Ellenfelünk egyszerű focit játszott, de azt magas fokon, nagyon szervezetten. Voltak olyan periódusok, amikor nyomást helyeztek ránk, azonban maximálisan zártunk. A pontrúgások után ugyan olykor szerencsénk is volt, úgy gondolom, sokat tettünk azért, hogy Fortuna mellénk álljon.

- A zseninek kikiáltott Ödegaard sem tudott érvényesülni a magyar szorításban.

- Rajta látszik, hogy nagy tehetség. Jól lát a pályán, igazi kulcspasszokat tud adni, azonban most nem volt meg a megfelelő területe. Jól megoldottuk a semlegesítését. A norvég csapatból én inkább a jobbhátvéd Elabdelaouit emelném ki, aki rengeteget futott, támogatta a támadásokat, és visszaért védekezni is.

- Nincs könnyű időszak ön mögött, hiszen korábbi csapata, a Győr tönkrement, a Videotonban pedig gyakran szorult a kispadra.

- Igen, a győri bizonytalanság nem esett jól, nehéz időszak volt. Székesfehérváron remek csapathoz kerültem, ahol erős a konkurencia a posztomon. Azért dolgozom, hogy bekerüljek az együttesbe, szerintem most sikerült tennem egy lépést előre.

Lang Ádám kiskora óta arról álmodik, hogy egyszer egy nagy tornán lép pályára. Kiemelte: rengeteget köszönhet nevelőegyesületének, Orbán Tamásnak, akinél kezdte a focit, és Rugovics Vendelnek, aki folyamatosan képezte, segítette.

Rugovics Vendel: Fantasztikus siker! 

- Fantasztikus, hogy a 44 év böjt után aratott bravúrnak egy Veszprémben nevelkedő játékos is tevékeny részese volt
reagált leplezetlen örömmel a Napló megkeresésére Rugovics Vendel, annak a Veszprém FC USE-nak a szakmai vezetője, amelynek Lang Ádám egészen 19 éves koráig a kötelékébe tartozott. - Ez egy világraszóló siker, senki nem mondhatja, hogy érdemtelenül jutottunk ki az Európa-bajnokságra. Teljesen egyértelműen felülmúltuk a minket lenéző norvégokat - fogalmazott a szakember, aki megjegyezte: a magyar válogatott keretében korábban egy másik VFC USE-nevelés, Osváth Attila is ott volt, de a Vasas ifjú védőjére sérülés miatt a pótselejtezőn nem számíthatott a szövetségi kapitány.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!