valós veszély

2019.11.27. 13:53

Az új típusú dohánytermékek is károsak az egészségre

Az úgynevezett hevített dohánytermékek is tartalmazzák azokat a káros anyagokat, amelyeket a normál cigaretta, csak más arányban.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Oleggg

Kovács Gábor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium tüdőgyógyászati tagozatának vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta, a hevített dohánytermékek esetében – ezeket egy speciális eszköz 300-350 fokra melegíti fel, így a dohány nem ég, hanem párolog – a kátránnyal is számolni kell.

Joó Tamás egészségügyi közgazdász, a műsor másik vendége, azt mondta, 1990 óta több mint egymillió ember halt meg a dohányzás miatt Magyarországon.

Miközben a fejlett világban – így Magyarországon is – folyamatosan csökken a dohányosok aránya, a fiatalok körében meredeken növekszik: 2014-ben a 25 év alattiak 25 százaléka, 2017-ban már 39 százaléka használt valamilyen dohányterméket.

Az új típusú dohánytermékek, mint az e-cigaretta és a hevített cigaretta, a fiatalok körében rendkívül gyorsan terjednek – mondta.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!