Tündérország felhőkkel

Azt csinálnak, amit akarnak, ha barlangot építenek a nappaliban, akkor a papa mosolyogva nézi az óriási rumlit, a mama pedig este nyolckor is nekiáll palacsintát sütni a kedvükért. Mi viszont alig tudjuk őket az otthoni rendszerre visszaállítani. Ha szóvá teszem, hogy bezzeg nekünk ezt sem, azt sem engedték, a papa csak annyit mond: ja, lányom, az öreg szív meglágyul. Nem akarom megsérteni őket, mégis szólnom kellene, de hogyan? – kérdezi a levélírónk. 

Gyakorló nagyiként és tapasztalt pedagógusként szeretném megnyugtatni a fia-tal olvasóinkat, hogy semmi jóvátehetetlen nem történik a „tündérországban”. Megértem, hogy szeretné gyermekeit a nagyszülőknél is a családban kialakult szabályok között tudni, de ennek semmi értelme nincs, és nem is kell, hogy úgy legyen, mint otthon. Nem vagyok híve a korlátlan, a parttalan elfogadásnak, és feltehetően az önök szüleinél sem ez jellemző. Csak éppen a szünidőkben más dolgok kapnak jelentőséget, kicsit más lesz a regula, amelyekről lehet, és talán kell is beszélniük. Megkérdezhetik például, hogyan alakul a napirendjük, megegyezhetnek két-három olyan szabályban, amelyek lehetőség szerint a nagyszülőknél is maradjanak érvényben, de ennél többet nem kívánnék. Természetesen az egészen kicsiknél más a helyzet, ott nagyon fontosak, biztonságot jelentenek a megszokott rítusok. A nagyobbacskák pedig élvezzék a nagyszülői szeretetet, kényeztetést, mert ez az ő életfeladatuk. A gyermekeiket, önöket felelősséggel szerették, nevelték, az unokáknál nem erre van szükség. Sem a gyermekeknek, sem a nagyszülőknek. Bízzanak az „öreg szívekben”! Tudják, mi a jó. 

Kérdéseiket várom a [email protected] e-mail címen is.