Életmód

2014.03.21. 09:49

Tavasz és ébredés

A tavasz nem csak a természet megújulását, felfrissülését jelenti, nekünk is „fel kell ébredni” a téli hónapokból. Első sorban a friss levegő, a gyengén melengető napsugarak adhatnak egy kis energiát.

Ha túrázásra, kirándulásra szottyan kedve az embernek, érdemes a kora tavaszi hónapokban ellátogatni a gyertyános-tölgyes erőkbe, ahol már márciusban nagy mezőkben illatozik a medvehagyma. Jellegzetes foghagyma zamatáról könnyen felismerhető. Leveléből, virágzás előtt isteni finom pogácsa, pesto készíthető belőle, de frissen fogyasztva, salátaként is remekül elkészíthető. Mindamellett, hogy jóízű, még jótékony hatással van a szervezetre: emésztés javító, kitűnő vér- és vesetisztító.

Szintén az erdő talaján, a medvehagyma szomszédságában virít kék és rózsaszín árnyalatú virág kelyhecskékkel a tüdőfű is. Ennek levelét és virágát gyűjtik. Ugyan csak most érdemes szedni a csalán és a gyermekláncfű friss, zsenge hajtásait. Teaként, főzelékként vagy akár salátaként is „gyógyítanak”. Míg a csalán a vértisztító, addig a pitypang máj-epe teák alkotóeleme.

Egy kis tisztító-méregtelenítő kúra tényleg fel tudja kelteni az embert a téli álmából, s még a böjti időszakban is jól jöhet.

Gfellner Flóra gyógynövénytermesztő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!