Életmód

2017.02.23. 21:09

Ne vigyük túlzásba! - Amit a vitaminokról tudni érdemes

A multivitamin-készítmények egészségjavító, immunstimuláló célú fogyasztása tudományosan nem megalapozott. Túladagolásuk túlterheli a szervezetet, így tulajdonképpen rontja az anyagcserét és az immunrendszer működését – derült ki a Lőrincz Matild doktornővel folytatott beszélgetésünkből.

Laskovics Márió

A vitaminok a sejtműködéshez elengedhetetlen hatóanyagok. Hiányuk gyakran előfordul, és számos betegséget okozhat. Túladagolásuk viszont határozottan káros lehet az egészségre. Megkülönböztetünk zsírban és vízben oldódó vitaminokat, amiket a táplálékbevitel mellett két további forrásból szerezhetünk be. Egy részüket az emberi szervezet is előállítja a bélrendszerben élő baktériumok bioszintézise révén, valamint egyedileg a D-vitamin képződik a bőrben napfény hatására - tudtuk meg Lőrincz Matild nyugalmazott gyermekorvostól.

A téli időszakban joggal merülhet fel a kérdés: mit tehetünk, ha átmeneti, ismételt fertőzések vagy krónikus betegség következtében nem megfelelő az állóképességünk, az immunrendszerünk működése? A médiában sűrűn reklámozott étrend-kiegészítők azt sugallják, hogy betegségmegelőző csodahatásuk van. A több mint 50 ezer étrend-kiegészítő, vitaminokat tartalmazó készítményből eddig csupán négy csoportnál sikerült egzakt, tudományos módszerekkel valódi betegségprevenciós hatást bizonyítani. A vitaminok felfedezésének, elterjedésének, és később az ezekkel való visszaéléseknek a története azt mutatja, hogy a vitaminok csak ott tesznek csodát a gyógyító hatásukkal, ahol előtte hiányállapot volt. A vitaminok felelőtlen használata, túladagolása nemhogy védené, erősítené az immunrendszert, hanem bizonyos esetekben akár végzetes is lehet. Hiánybetegségekben a megfelelő dózisú vitaminbevitel és a hiányállapot mielőbbi rendezése szükséges. Az egészséges szervezet vitaminpótlása elsősorban természetes forrásokból, kiegyensúlyozott táplálkozással ajánlott. A túlzott fogyasztásnak jelentős mellékhatásai is lehetnek, a multivitamin-készítmények egészségjavító, immunstimuláló célú fogyasztása tudományosan nem megalapozott. Túladagolásuk túlterheli a szervezetet, így tulajdonképpen rontja az anyagcserét és az immunrendszer működését – számolt be a doktornő, aki a Naplónak nyilatkozva összegyűjtötte a legismertebb, legfontosabb vitaminok hatásait, lelőhelyeit, illetve a hiányállapotuk, és túladagolásuk okozta tüneteket.


Lőrincz Matild doktornő mindig alapos felkészültséggel osztja meg egy-egy témabeli szaktudását

Az A-vitamin a bőr és a látás vitaminjaként is ismert. Provitaminja a karotin, ami jelen van a színes főzelékfélében, a tojássárgájában, a vajban, a halolajban, a húsokban és különösen a májban. Hiányállapot akkor léphet fel, ha valamely súlyos betegség miatt hosszú ideig vénás infúziós táplálásra szorulunk, vagy ha zsírfelszívódási betegségben szenvedünk. Éjszakai vakság, szemszárazság, növekedési vagy agyfejlődésbeli elmaradás, vérszegénység lehetnek a hiányállapot tünetei, nagyon súlyos esetben valódi vakság is előfordulhat. Az A-vitamin gyógyszer okozta túladagolása általában a sokféle multivitamin-készítmény együttes használatakor fordul elő, ilyenkor agynyomás-fokozódás, hányás, álmosság, fejlődésbeli elmaradás, bőrproblémák jelentkezhetnek, várandós nők esetében pedig a magzatnál fejlődési rendellenesség keletkezhet.

A D-vitamin életfontosságú, csecsemő- és gyermekkorban az angolkór, öregkorban pedig a csontritkulás megelőzésében. A csontvelő vérképzéséhez, az immunrendszer jó működéséhez, a daganatok megelőzéséhez is szükséges, valóságos hormonszerű hatással bír az emberi szervezetben. Igényének egy része fedezhető táplálékkal: a vaj, a tojássárgája, bizonyos halfajták zsiradéka gazdag D-vitaminban. Csak az aktív D-vitamin tudja kifejteni hatásait, így fokozza a kalcium-ionok felszívódását a bélben, a csontképzést, a foszfátok és bizonyos aminosavak visszaszívódását a vesékben. Hiányával gyermekkorban tarkótáji izzadás és kopaszság, étvágytalanság, az angolkór különböző tünetei, deformitások, a koponya ellaposodása, deformálódása jellemző. Tátongó nagykutacs, kocka alakú koponya alakulhat ki. Az alsó végtag elgörbül, „O” vagy „X” láb alakul ki, rachitiszes csuklóduzzanat, a bordákon olvasószerű porcduzzanat látható, gerinctorzulások is jelentkezhetnek. Túladagolásakor vesekárosodással, csontosodási zavarral, aortaszűkülettel, magas vérnyomással, szemkárosodással számolhatunk.

Az E-vitamin antioxidáns hatású, fontos szerepe van a sejtfal, a hajszálerek és az izmok egészséges szerkezetének és működésének megőrzésében. Hiányában izomgyengeség, vérszegénység, érfalkárosodás és vérzékenység következik be. Forrása az anyatejen kívül az olajos magvak, a zöldségek és a tejzsiradék.

A K-vitamin a véralvadásban, a vérzékenység megelőzésében játszik fontos szerepet, főleg újszülött- és kisgyermekkorban. Hiányában vérzékenység, és spontán agyvérzés is felléphet, ezért profilaktikus adása a szoptatott csecsemőknek ajánlott. Túladagolásával sárgaság, agyi károsodás jelentkezhet a vörös vérsejtek fokozott szétesése következtében – mondta el a négy legjelentősebb zsírban oldódó vitaminról a már nem praktizáló háziorvos.

A vízben oldódók körében a B-vitaminok nagy csoportot képeznek, melyek közül a legismertebbek a B1, B2, B3, B5, B6, és a B12. Hiányuk főként a múltban gyakori beri-beri és pellagra betegségeket okozta, valamint bőr-, idegrendszeri, szív érrendszeri és vérképzési problémákkal jár.

A folsav, más nevén B9- vagy M-vitamin hiánya alvászavarhoz, vérszegénységhez vezet. A várandós nőknél velőcső-záródási rendellenességet okoz, vagyis az újszülött nyitott gerinccel születik, illetve súlyos központi idegrendszeri károsodásai lehetnek. A máj, a spenót, az élesztő és a gombák gazdagok folsavban.

A C-vitamin a legfelkapottabb, sok reklámban szerepeltetik. Külön pótlására az egészséges, helyesen táplálkozó ember nem szorul, mert a nyers gyümölcsök, zöldségek, a citrusfélék fogyasztása fedezi a mindennapi szükségletet. Kivételt képeznek a sorozatban ismétlődő vagy az átlagnál súlyosabb lázas megbetegedések. A tél második felére a természetes zöldség-gyümölcs C-vitamintartalma is csökkenhet, akárcsak a hőnek kitettség, a főzés esetében. A hő hatására ugyanis a C-vitamin oxidálódik és hatástalanodik. Ilyen esetekben a pótlására is gondolni kell. Hiánya étvágytalansághoz, sápadtsághoz vezet, végtagi fájdalmak, sőt, spontán bevérzések is előfordulhatnak a csonthártya alatt vagy a nyálkahártyákon. Utóbbit nevezzük skorbutnak. A C-vitamin tartós, túlzott bevitele a vizelet savanyítása révén vesekőképződésre hajlamosít.

A H-vitamin, vagy biotin, a zsírok és a szénhidrátok anyagcseréihez nélkülözhetetlen. Hiánya bőrtüneteket, immunrendszeri betegségeket és fejlődésbeli elmaradást okoz. Forrása a tej, a tojássárgája, a húsok, az élesztő, a rizs és a dió.

A P-vitamin, vagy rutin a hajszálerek épségének, rugalmasságának megőrzésében bír fontos szereppel, és ezáltal megelőzhet bizonyos vérzékenységeket. Forrása a friss zöldségek és gyümölcsök szinte mindegyike, így például a citrusfélék, a csipkebogyó, a paradicsom, a brokkoli. A bioflavonoidok közé tartozik, antioxidáns, és a C-vitamin őrzőjeként tartjuk számon – osztotta meg a fontosabb tudnivalókat a vízben oldódó vitaminokról is Lőrincz Matild doktornő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!