Életmód

2014.10.14. 16:20

Megmozdultak az egészségükért

Nemesvámos, Gyulafirátót - Népszerűnek bizonyult a Csolnoky Ferenc Kórház Egészségfejlesztési Iroda (EFI) szervezésében lebonyolított ingyenes szűrővizsgálat a hét végén mindkét településen.

Marton Attila

A kilenc órai kezdésre szombaton sokan érkeztek a nemesvámosi polgármesteri hivatalhoz. A résztvevők érkezési sorrendben regisztráltak, majd egy átfogó állapotfelmérést készítettek róluk a szakemberek. A hivatal előtt parkoló, jól felszerelt szűrőkamionban a tüdődaganat kiszűrésére alkalmas CT-, valamint hasi ultrahangvizsgálatot, míg egy kisbuszon hallásvizsgálatot végeztek.

A polgármesteri hivatal épületében kialakított szűrőállomásokon EKG- és légzésfunkció-vizsgálatra volt lehetőségük a helyieknek, emellett a vércukrát és a vérnyomását is megmérték a résztvevőknek, továbbá dietetikai tanácsadást is igénybe vehettek mondta el érdeklődésünkre Ráczné Freidler Andrea, az EFI vezetője. Az egészségügyi szakemberek párhuzamosan végezték a szűréseket, így sehol nem kellett hosszú ideig várakozni.

A vizsgálaton részt vevő Takács Istvánné úgy vélte, a szűrés legfőbb célja, hogy időben észrevegyenek egy kezdődő betegséget. Hozzátette, kár lett volna kihagynia a helybe érkező vizsgálatokat, ugyanis más esetben akár hónapokat is várni kell például egy ultrahangra.

A vizsgálatok eredményét a CT-szűréseket leszámítva a helyszínen megkapták a résztvevők.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, az egészségfejlesztési iroda szemlélet- és életmódváltáshoz szeretne segítséget nyújtani a lakosoknak, ezt szolgálta az a kitelepülés is, ami vasárnap várta Gyulafirátót lakosait. Várszegi Judit szakmai vezető tájékoztatása szerint három település, Kádárta, Eplény és Gyulafirátót lakóinak adódott lehetőségük a szűrőkamionban a tüdő CT-vizsgálatára, valamint hasi ultrahangra, illetve a kialakított munkaállomásokon EKG-, légzésfunkció- és hallásvizsgálatra, PSA-szűrés és táplálkozási tanácsadás igénybevételére.

Ezen a napon 97 fő vette igénybe a szűrést, ami szép eredménynek mondható. Külön említést érdemel, hogy az idősebb korosztály mellett huszonévesek is szép számmal érdeklődtek.

Várszegi Judit szakmai vezető úgy véli, az emberek egyre inkább igénylik a szűréseket, komolyan veszik azok fontosságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!