Életmód

2014.09.07. 16:33

Küzdelem egy életen át

Balatonfüred – A cukorbetegek a hétköznapok hősei, mert küzdenek egész életükön át, uralkodnak a betegségükön.

Varga Domokos Péter

Erről dr. Vándorfi Győző beszélt vasárnap a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban a Diabetes című újság 25. születésnapja alkalmából tartott ünnepségen. A Diabetes újság alapítója, a Magyar Diabetes Társaság vezetőségének tagja megnyitotta az eseményt, elmondta, azért is van okuk az ünneplésre, mert még ma is a lapjuk az egyedüli, nyomtatott páciensújság Magyarországon. Az elmúlt negyedszázadot az olvasóknak is megköszönte, mert az erőt mindvégig az ő motivációjuk jelentette számukra, ugyanakkor a támogatóiknak is háláját fejezte ki. Szólt arról, reméli, hogy az újság és a hasonnevű honlap még a következő negyedszázadban is szolgálja olvasóit, és majd az akkori évfordulót is együtt ünnepelhetik.

A megnyitót követően a szabadidőközpont színpadán zsúfolásig telt lelátok előtt dr. Hidvégi Tiborral, a győri Petz Aladár Megyei Kórház főorvosával, a Magyar Diabetes Társaság főtitkárával, a hárskúti Cziborné Augusztin Ildikóval, 1-es típusú cukorbeteggel, valamint Sthálné Tausz Katalinnal, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Diabétesz Centrumának vezető asszisztensével beszélgetett Vándorfi doktor a páciensoktatás fontosságáról.

Herth Viktória, a Diabetes főszerkesztője és József Attila, a lap nemzetközi képviselője ugyanitt adott át Joslin-okleveleket és -érmeket. (Akik több mint 50 éve élnek együtt cukorbetegségükkel, azok érmeket, akik ennél kevesebb ideje, azok oklevelet kapnak.) Elhangzott, a világon ma már háromezernél is magasabb azoknak a száma, akik több mint fél évszázada cukorbetegek, Magyarországon 24 ilyen ilyen ember él. Sőt, hazánkban van egy olyan személy is, akinél több mint 70 éve diagnosztizálták a diabéteszt. Többek között dr. Gadanecz Sándorné (51 éve cukorbeteg, Budapest) és Kincses Istvánné (54 éve cukorbeteg, Pécs) vehettek át Joslin-érmet

A Balatonalmádi Cukorbeteg Klubot Lang Gusztáv-díjjal tüntették ki, az elismerést dr. Árkai Anna, a klub vezetője vette át Reichardt Bélánétól, az Alapítvány a Cukorbetegekért kuratóriumának elnökétől.

A programok délután is folytatódtak, Herth Viktória tartott kerekasztal-beszélgetést a futsal Európa-bajnokság magyar csapatával, akik tavaly bajnokok lehettek, idén pedig az ezüstérmet nyerték el.

A rendezvény egész ideje alatt az egészséges életmódhoz, illetve a diabéteszhez kapcsolódó bemutatók és programok zajlottak az előcsarnokban, például több helyszínen végzetek vércukorszintmérést is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!