Életmód

2014.04.10. 09:16

Fokozódó pollenhelyzet

Ahogyan az enyhe tél végi és kora tavaszi időjárás miatt előrébb tart a természet, úgy a pollenszezon is jóval korábban kezdődött, s jelenleg hat-hét fa virágzik egyszerre.

Marton Attila

Miközben a nyárfa pollenszezonja a végéhez közeledik, a ciprus- és tiszafélék, valamint a kőris-, a fűz- és a tölgyfa is virágzik még, a legmagasabb pollenterhelése pedig a nyírfának volt Veszprém megyében az elmúlt időszakban.

A Csolnoky Ferenc Kórház tetőszintjén elhelyezett pollencsapda 60 kilométer sugarú körben monitorozza 39 növény pollenjét és két gomba spóráját, közölte érdeklődésünkre dr. Andrásofszky Enikő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének megyei tisztifőorvosa. A pollenterhelés csak akkor csökken, amikor a levegő frissül, így eső után és ellenszél esetén, amikor a légáramlat kifújja a levegőt tartózkodási helyünkről, magyarázza a szakember.

A platán mellett – amely egyre több helyen kezdett el virágozni – a következő hetekben a gyertyán és a hárs virágzása is megkeserítheti az erre érzékenyek életét. Az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb jelentése szerint a kültéri gombák közül az Alternaria koncentrációja érheti el a tüneteket okozó szintet.

A megyei Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) tevékenységében monitorozza a veszprémi és környékbeli pollenterhelést. Az OKI összesen 19 pollencsapdával fedi le az ország területét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!