Életmód

2014.08.17. 13:17

Egész napos szűrés Királyszentistvánon

Királyszentistván – Tizenegyedik állomásán járt a Balatonalmádi Egészségfejlesztési Iroda szűrőbusza, ahol közel ötven érdeklődőn tudtak hasi ultrahang-, és csontsűrűség vizsgálatot végezni.

Heffler Péter

A Balatonalmádi Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából az utóbbi két hónapban tizenegy településen végeztek térítésmentesen megelőző szűréseket elsősorban a helyi lakosoknak, akiknek fontos az egészségük megőrzése, betegségek megelőzése. A mobil szűrőbusz augusztus 16-án Királyszentistvánra látogatott, hogy a helyiek hasi ultrahang és csontsűrűség vizsgálatokon vehessenek részt.

Balról jobbra: Litter Margit, Dr. Jánó Zoltán, Jánó Gizella, Zsigmond Attila Zoltán. Fotó: Szomjas-Jakab Erzsébet

Kilenctől délután öt óráig érkezhettek az érdeklődők és még sorba állniuk sem kellett, ugyanis a reggel kiosztott sorszám szerint szólították őket. Az ultrahangvizsgálat során a hasüregben lévő belső szerveket vizsgálták, aminek a feltétele volt, hogy éhgyomorral kellett, hogy érkezzen a résztvevő, valamint az előzetes nagyobb mennyiségű folyadék bevitel.

A vizsgálatot egyébként harminc éves kor felett mindenkinek ajánlják, nem csak annak, akinek valamilyen panasza van, mivel kiszűrhetik a vese-, és epekövet, illetve az egészségtelen táplálkozás következtében kialakuló májzsírosodást. - A nőknél továbbá észrevehetőek a méhben lévő miómák, vagyis a jóindulatú daganatos elváltozások, míg a férfiaknál a prosztata megnagyobbodás - nyilatkozta Szomjas-Jakab Erzsébet, a Balatonalmádi Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője. – Ha probléma van fontos, hogy minél előbb tudjon róla az ember és mivel a kórházakban rengeteget kell várni, így remek dolognak tartom az ilyen szűréseket – mondta Kőszegi Méra, helyi lakos.

Legközelebb szeptember 5-én Balatonalmádiban lesz még hasonló szűrés, ahol a korábbi nagy érdeklődés miatt meg kell ismételni a korábbi vizsgálatokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!