Életmód

2015.03.01. 09:25

Dolgos élet, boldog időskor

Zirc – Kilencvenedik születésnapját ünnepelte a közelmúltban Németh Istvánné Deutsch Margit.

Müller Anikó Hanga

Páliháláson, gróf Peácsovics Mikó Endre egykori birtokán született. Iskolába a több kilométerre lévő Tündérmajorba járt két lánytestvérével, gyalog, ahogy Zircre is, vásárolni. Sokat dolgozott, már gyermekkora óta. Állatokat tartottak, öt hold földet béreltek, járt aratni, volt marokszedő.  Sok jót és sok rosszat is megélt. Huszonegy évesen ment férjhez, párjával negyvennyolc évig élt együtt, két fiúk született. Nagyon nehéz volt közös életük kezdete, amikor beköltöztek Zircre. Nagy földjük volt, disznókat tartottak, volt, hogy huszonhárom kismalacot gondozott, vagy kotlóst „ültetett” meg.

Margit néni boldog, életvidám és egészséges
Fotó: Müller Anikó Hanga

Dolgozott napszámban az erdőn, házakhoz járt takarítani, főzni, mosni, de előtte éjjel megsütötte a kenyereket a családnak. Amikor megvásárolták a „falakat” – egy elkezdett házat – három kőművest szolgált ki culáger munkával. Szeretettel emlékezik az általa nevelt állami gondozottakra is. Az egyik fia meghalt, férjét húsz éve vesztette el. Fiával és menyével él, Ica Ukrajnából telepedett át, harminckét évvel ezelőtt, mondja, ez idő alatt egyszer sem veszekedtek, nagy szeretetben élnek. Három lányunokája és két fiú dédunokája van. Napközben minden házimunkát elvégez, meleg étellel várja a fiatalokat, befűti a kandallókat, de ha kell, havat is lapátol. Egész életét jókedvvel élte. Egészséges, nem szed gyógyszereket, Mikor a hosszú élet titkáról faggatom, elmondja, minden nap megiszik egy pohár finom vörösbort, vagy egy stampedli likőrt. A szellemileg friss, életvidám Margit nénit születésnapja alkalmából otthonában köszöntötte Ottó Péter polgármester és Sümegi Attila jegyző.

 

 

 

Címkék#90 éves

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!