Bagdy Emőke: Az öngyógyítást is tanulni kell

- Nemrég akadémiát szerveztem a Független Pedagógiai Intézetben. Ez tíz előadásból áll, és mindet magam tartom azért, hogy sorstársaimat és kollégáimat azokkal a pszichológiai ismeretekkel töltsem föl, amik reménységet adnak és megerősítenek minket. Mi a nemzet napszámosai vagyunk, és mi visszük a vállunkon a jövőt. Amit mi a gyerekeknek átadunk életmintában, ismeretekben, az meghatározza, hogy milyen lesz a jövő generáció, mint ifjú felnőtt. És mivel évekig mi gondozzuk a cseperedés folyamatát, a lelki kibontakozást, és felelősek vagyunk a magatartásmintákért is, nagyon fontos, hogy mi is gondozzuk saját magunkat. Ez az első számú tétel: törődjünk magunkkal - fogalmazott a professzor asszony.  

-  Mert nem lehet, hogy fáradt, kiégett, tönkrement lelkű pedagógusok, akik a pályától már fényévnyire állnak, próbáljanak valamilyen mintát nyújtani. Az a minta, ami így megy át a gyerekekhez, kártékony, elrettenti őket a tanulástól, az ismeretszerzéstől, egyáltalán a felnőtt világtól. Fontos, hogy - amivel manapság csak próbálkozik az oktatásügy - legyen egy pedagógus pályamodell. Ez egy bíztató ígéret, arról szól, hogy ne félj, mert ha befektetsz, ha továbbképződsz, akkor előbbre juthatsz. Engem nem ez a formális rész érdekel, hanem minden egyes pedagógus, aki az univerzum páratlan csillaga, és tökéletes személyiség, akinek a hogylétével törődnünk kell. Ez tehát az, amivel én különösképp foglalkozom. Hogy miként lehet megerősíteni a lelkünket, hogyan lehet föltámasztani a reménység erőit, mi az, ami minket talpon tart, megerősít, és visszaadja azt a hitet, hogy mi a legnemesebb hivatást választottuk - foglalta össze kutatási témáját Bagdy Emőke. Megtudom tőle azt is, hogy ehhez nagyon fontos elsajátítani a stressz kezelését, aztán persze ezt tanítani is. Mert tanítani csak azt tudjuk, amit az ember már jól tud.  Aztán ott a közösség.

-  Sokat tanultam a kiégés-kutatás azon eredményeiből, amik mind azt sugallják és üzenik, hogy a közösségépítés, a pedagógus testület összehozása nagyon fontos. Van egy új modell, amit szeretnék itthon is meghonosítani. Minthogy a pedagógus lelkével nem törődik senki, ő meg lelki értelemben általános adó, 0-ás vércsoportú, így állandóan adnia kell magát, és adja is, hiszen erre van trenírozva. Ám a saját gondjával nagyon egyedül marad, és a szerepkonfliktusok szorításában rengeteget vergődik, így károsodik a privát élete. Maga a pálya is otthagyja a lenyomatát a személyiségen, torzító hatásaival. Tehát nem csak arról van szó, hogy meg kell védeni azt, aki vagyok, az egészséges és reményteli személyiségemet, hogy ezt tudjam sugározni, hanem arról is, hogy azoktól az ártalmaktól is, amik megbetegíthetnek, meg tudjam védeni magam. A másikat szolgálni egyben azt is jelenti, hogy mindig nekem kell erőt adnom, és nincs lehetősége az újratöltésnek. Ebben az elembertelenedett, fogyasztói világban a tárgyakra helyeződik a hangsúly. Az autónkat szervizeljük, olajcserét csinálunk, de hogy az embernek mikor lenne szüksége lelki olajcserére, erre már nem figyelünk. Ezért olyan hangsúlyos egyénileg is fölvértezni a pedagógusokat az öngondoskodás lehetőségével. Más nem fog segíteni, ne várjuk, ne is reménykedjünk ebben. Legyünk tehát felvértezve egyéni és közösségi tudással - tartja a lelkek orvosa, majd arról is szól, hogy a közösségépítő tudás rendkívül érdekes. Stresszbetegségek tömege súlyt bennünket. Kettőszáz pedagógusból három olyan fordul elő, aki módszeresen ápolja magát, sportol. Ám van egy olyan módszer, ami a szellemi környezetszennyezésre hívja fel a figyelmet. 

-  Úgy néz ki, hogy egymást búsítjuk. Egymást licitáljuk ebben túl, és lelkileg mind padlón vagyunk. A tudományos kutatás azt bizonyítja, ez az interakciós szinkronitás nagyon veszélyes dolog. Ha búsítót mondok, az az üzenet megy az organizmusba, hogy búsak vagyunk, tehát nem érdemes küzdeni. Az immunrendszer rögtön padlóra kerül. Hogy ezt megakadályozzuk, arra jó például a perselyrendszer. A tantestületnek meg kell egyeznie, hogy ebbe belemegy, aztán a következő lépésre is „szerződni” kell. Rokonszenvi alapon párokat kell alkotni, akik vállalják, hogy hetente egy órát mentálhigiénés célból együtt töltenek. Egész héten át minden olyan bosszúságot, gondot le kell írni, amit elmondtak volna, ám akkor pénz került volna a perselybe.  Bizonyított tény, hogy ha engem valami nagyon foglalkoztat, és azt papírra vetem, akkor hatalmas feszültséget tudok objektiválni. Ezáltal az idegrendszerben a feszültségszint csökken, elviselhetővé válik. Hetente egyszer tehát össze kell ülni, fél óra a tiéd, fél óra az enyém, és az, aki hallgat, az tényleg hallgasson. Ezáltal az idegrendszer a béke belső állapotába kerül, amit a jobb agyfélteke átvesz, átsugároz. Tehát az egyik ontja, mondja a magáét, a másik pedig telepíti be ezt a nyugalmi állapotot. Így egyfajta átmosás történik, de ehhez az kell, hogy az egyik ne szólaljon meg, csak figyelmesen hallgasson, bólogasson, vagyis küldje a pozitív, nem verbális üzeneteket. A limbikus idegrendszer úgy fogadja a szemkontaktust, mint a simogatást. Tehát fél óráig kell a listáról mondani a dolgokat. Aztán a másik teszi ugyanezt. Ezt hívjuk ventillációnak.  Ez egy kiszellőztető, támogató lelki munka. ha ezt hetente kölcsönösen megtesszük, akkor - ezt kísérletek is igazolják - még a depressziós beteg is jobb állapotba kerül, tehát gyógyászati hatása is van. Ezért alkalmazni kell - mondja a módszerről a pszichológus, majd mosolyogva kérdez vissza.

- Hogyan lesz a pedagógus optimista? Ha mi testületileg eldöntöttük, hogy nem panaszkodunk, azért valamiről csak beszélgetünk. Ekkor jönnek a viccek, a derűs dolgok, és megváltozik egy tantestület atmoszférája. Ha kitiltjuk a negatívat, bejön a helyére valami pozitív. A lelkünkben olyan változások történnek folyamatosan, amik a remény, az optimizmus felé visznek. Így tudjuk átnevelni magunkat és egymást. Vitalitás-generátor, életerő serkentő biológiai folyamatok indulnak be: az immunrendszer erősödik, endorfintermelés indul, és ha van örömhormonom, az úgy hat vissza az idegrendszeremre, hogy az még inkább erősíti ezt a folyamatot. Bagdy Emőke tapasztalatai szerint így gerjed ez a jó lelkiállapot, amire egyénnek, közösségnek egyaránt nagyon nagy szüksége van. Ezek azok az erők, amikkel kihúzhatjuk magunkat a nehéz helyzetekből.