Életmód

2015.01.25. 10:34

A tanulásban is segít az origami

Tapolca – A Voke Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban rendezett foglalkozáson kiderült, hogy milyen egyszerű papírból állatfigurákat, virágokat hajtogatni.

Tóth B. Zsuzsa

Az origami csodálatos világa című vándorkiállítás megnyitóját megelőzően Wogerné Sági Judit, a Pécsi Origami Kör vezetője és Fábián Zsolt, a mezőberényi Orlai Petrics Soma Kulturális Központ igazgató helyettese tartott kézműves foglalkozást az érdeklődőknek. Juditék megmutattak több különleges hajtogatást, megtanították, hogy kell ugró szöcskét, guruló szerkezetet, jégvitorlást, mozgó fejű kutyát, csőrét nyitó varjút készíteni. A vállalkozó kedvű hajtogatók között volt gyerek és felnőtt, férfi és nő, bizonyítva, hogy a technikát bárki könnyen elsajátíthatja, csak egy kis türelem kell hozzá. Judit elmondta lapunknak, hogy örömmel fogadta, hogy jobbára felnőttek érkeztek a foglalkozásra.

Wogerné Sági Judit, a Pécsi Origami Kör vezetője érdekes figurák készítési módjait tanította Tapolcán. Jobbról Szabó Csaba hajtogat

– Ugyanis ez az a korosztály, amelyik kevésbé nyitott az origamira, miközben ők tudnák azt tovább adni másoknak. Amellett fontos, hogy felnőtt korban is tudjunk alkotni, játszani. Azért, hogy kedvet adjunk, egyszerű és játékos, de ugró, forgó figurák hajtogatását tanítottuk. Aki végig velünk maradt, az már bonyolultabbak készítését is elleshette – mondta Judit, aki több, mint húsz éve hajtogat a Magyar Origami Körben. A kör művészeti szekcióját, az ország profi origamistáinak csoportját is vezette egy ideig, jelenleg a pécsi csoportot irányítja.

– Saját szórakoztatásunkra is kellene origamiznunk mindannyiunknak. Ugyanis ez a különleges technika egyszerű, bárki elsajátíthatja, ugyanakkor észrevétlenül fejleszt. Jó lenne, ha a pedagógusok beépítenék az oktatásba, mivel megmozgatja, frissen tartja az agyat, fejleszti a személyiséget. Japánban művészeti ágként kezelik. Ott szinte mindenki origamizik. Az idős otthonokban rendszeresen használják az elme frissen tartása céljából, a nagymesterek gondosan őrzik egyes alkotásaik technikáját. – magyarázza Judit. Hozzáteszi, hogy hazánkban az iskolákban a pedagógusoktól függ az elterjedése. Amelyik tanár elismeri, az alkalmazza.

– Origamista, matematika tanár társaim a paksi iskolában a geometriai, a térbeli gondolkodás fejlesztésére, a szögek oktatásakor alkalmazzák. De arra ugyancsak van példa, hogy már első osztályban, a betűk, az írás tanításakor eredményesen használják a tanítók – mondja Judit. Az origami észrevétlenül tornáztatja a memóriát, az agyat, fejleszti a logikai készséget. Ugyanakkor még esztétikus is. A pécsi kör leleményes tagjai két évvel ezelőtt Karácsonyra meglepték a helyi közlekedési vállalatot néhány ünnepi dekorációval, amelyet az autóbuszok díszítése céljából készítettek. Akkora sikert arattak, hogy a tavalyi ünnepre már maguk az autóbuszvezetők kérték, hogy újra díszítsék ki a járatokat az origamisták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!