A fodrásznál

Erika Csernus Imrét hoz, én Braskó Csabát, cserélünk is, de abban mindig megegyezünk, hogy milyen jó lett volna ezekkel a művekkel sokkal korábban találkozni! Jobban jártak volna a gyerekek, a család, és mi magunk is, ha az örökölt, rosszul rögzült minták helyett csupa jót tudtunk volna továbbadni. Ámbár minden modell beválik, a szeretetteljes és a zilált körülmények között felnövő gyerek is lehet győztes vagy vesztes, attól függően, hogy tudatára ébredve mit tesz meg magáért. Ráadásul ehhez nagyon jó korban élünk. Mérsékeltebb fizikai megterhelés, táplálék kiegészítő, zsírégető, étvágyfokozó vagy éppen csökkentő cuccok, konditerem, masszőr, pszichológus, stylist, fodrász, kozmetikus, manikűrös, és még folytathatnánk a szakemberek sorát, akik segítségével korunk szülöttei sokszorta jobban tudnak kinézni, mint a született szépségek. Ám a teljesítmény ennél jóval bővebb fogalom. Mire valaki elmegy ebből a világból, a teste egy csomó idegen anyagot rejthet; műfogsort, implantátumokat, pészmékert, ilyen-olyan protézist, ezekkel volt számára élhetőbb a megnövekedett idő. Ami nem látszik, az a tartalom. Azért vajon tett-e eleget? Kellő empátiával tudott-e a körülötte lévők felé fordulni? Milyen szinten volt képes művelni az olyan alaptudományokat, mint a pedagógia, vagy a kommunikáció. Az említett szemléletformálók azt tanítják, soha nem késő javítani a kapcsolatokon. Igazuk van, hiszen az utánunk jövők legfeljebb az emberre emlékeznek, nem pedig a halomnyi alkatrészre, ami belőle megmarad.