nem becsületből

2020.01.22. 10:00

A tolvajok jelentkeztek és visszaadták a lopott Klimt-képet

Két férfi bevallotta, hogy ellopta egy olasz galériából, majd később visszavitte oda Gustav Klimt Bildnis einer Frau (Egy hölgy arcképe) című festményét.

Forrás: Shutterstock

Az olasz műkincsrablások egyik legrejtélyesebb esetére derült fény: művészettörténészek a múlt héten megerősítették, hogy Klimt Bildnis einer Frau című 1916-17-ből származó festménye került elő a piacenzai Ricci Oddi kortárs művészeti galéria falának egy üregéből, a képet 23 évvel ezelőtt lopták el a galériából.

A The Guardian brit napilap szerint

az olasz rendőrség kihallgatott két férfit, akik vélhetően egy banda tagjai voltak, amely Piacenzában és környékén több tucatnyi rablást hajtott végre.

A férfiak először a Liberta című olasz lap újságírójának, Ermanno Marianinak címzett levélben vallották be, hogy ők voltak az 1997-es műkincsrablás elkövetői.

Mariani évekkel ezelőtt ismerte meg az egyik férfit egy másik bűncselekmény elkövetőjeként. Az újságíró azután kapta a levelet, hogy

két kertész decemberben megtalálta az elrejtett festményt, mikor a borostyánt fejtették le a galéria épületének faláról.

A kertészek egy fémlapot találtak a borostyán mögött, amely egy üreget takart, ahol egy műanyag zsákban elrejtve pihent a festmény.

A levélben az elkövetők azt írták Marianinak, hogy a 60 millió euró (20 milliárd forint) értékű képet 1997 februárjában lopták el és azt állították, hogy „a városnak szánt ajándékul” adták vissza.

A két elkövető egyike három éve már állítólag bevallotta az újságírónak a lopást, és arra kérte, hogy szervezzen neki egy egyezkedést a nyomozókkal.

Az elkövetők ügyvédje, Guido Gulieri szerint a férfiak már négy éve visszaadták a képet, de ennek homályos részletei mellett az sem derült ki, hogy az eltelt évek alatt hol volt a festmény.

Az ügyvéd annyit közölt, hogy védencei bevallották a lopást, de nem hittek nekik.

A festményt Mariani szerint bizonyosan nem végig a falban található üregben tartották, mert akkor megrongálódott volna az eltelt sok év alatt.

A szakértők szerint azonban kisebb sérüléseken kívül a műkincset semmilyen nagyobb károsodás nem érte.

A Klimt-portrét 1997-ben egy piacenzai kiállításon akarták bemutatni azután, hogy kiderült,

a festmény az egyetlen „dupla” Klimt-kép, ugyanis a művész egy korábbi munkájára, egy fiatal nő portréjára festette rá.

A szenzációs felfedezés után a festményt még a kiállítás megnyitója előtt ellopták.

A nyomozás szerint a tolvajok horgászzsinórral akasztották le a képet a falról, és a nyitott tetőablakon keresztül csempészték ki a galériából, majd lefejtették a keretről.

Bár a bűncselekmény elkövetésének indítékai nem világosak, a beismerésre valószínűleg azért szánták rá magukat, mivel bíztak abban, hogy 20 év után a tettük elévült, és nem csukják le őket.

Mariani szerint az egykori képlopás sok hasonlóságot mutat korábbi bűncselekményekkel, például 300 kézirat elrablásával a piacenzai Passerini-Landi könyvtárból 1984-ben. A könyvtárban átalakítási munkák folytak, úgyhogy könnyen el tudták lopni a kéziratokat – emlékeztetett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!