Devecser

2014.09.21. 07:02

Nagypirit a legjobb pecás

Devecser - Horgász- és főzőversenyre hívta településeit a Somló-környéki Többcélú Kistérségi Társulás szombaton a Széki-tó partján.

Penk Tímea

A horgászversenyen Egeralja és a Devecseri Járási Hivatal indított csapatot, a főzőversenyre Csögle, Kamond és Karakószörcsök nevezett. Mindkét versenyen indult Apácatorna, Borszörcsök, Dabrony, Devecser, Kerta, Kispirit, Nagyalásony, Nagypirit, Noszlop, Somlójenő és Somlóvásárhely.

Összesen 92 kilogramm halat fogtak ki a csapatok. A legjobb horgász címet az idén Nagypirit nyerte el több mint 16 kilogrammnyi fogással. Második lett Kispirit, harmadik Egeralja. A főzőverseny ételeit Bereczky Nóra, a Devecseri Járási Hivatal vezetője és Bendes István jegyző zsűrizte. Az első díjat Nagyalásony csapatának ítélték, második lett Borszörcsök, harmadik Noszlop. Különdíjat kapott Devecser, Kispirit és Somlóvásárhely.

A versenyek első helyezett csapatai 50 ezer forint jutalomban részesültek a kistérségi társulás jóvoltából. A második helyezett 30 ezer, a harmadik helyezett 20 ezer forintot nyert. Az összegeket nem készpénzben, hanem valamilyen települési rendezvény támogatásaként kapták a nyertesek. A díjakat Kovács Zoltán államtitkár, Bereczky Nóra, Bendes István és Burján Ernő, a Somló-környéki Többcélú Kistérségi Társulás elnöke adta át.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!