Devecser

2014.08.21. 17:43

Forródrót - Sötétség borul Kisberzsenyre

Veszprém – Kisberzsenyben a múlt heti vihar óta nincs közvilágítás – tájékoztatta lapunkat egyik olvasónk.

Szabó Péter Dániel

A községben élő Papp László telefonon kereste meg a szerkesztőségünket, és a falubeliek felháborodásáról számolt be. Bár folynak a viharkár utáni helyreállítások, az áramszolgáltató egy hét elteltével sem tudta elhárítani a hibát. Sok idős ember él Kisberzsenyben, külföldiek is vásároltak ingatlant, az állattartáshoz is szükség volna közvilágításra. Félnek az emberek, zseblámpával közlekednek. Az áramszolgáltató ügyfélszolgálata technikai okokra hivatkozva nem tudja a problémát elhárítani. A falubeliek kényszerűségből az augusztus 20-ai ünnepet is közvilágítás nélkül töltötték.

Egyházi Nikoletta, az E.On szóvivője kérdésünkre elmondta: a viharban a közvilágítási vezetékek sérültek meg, valamint nagy számban voltak tartószigetelő-törések – ezek a hálózati sérülések okoznak problémát a közvilágítás működésében. A hibás szigetelőket az áramszolgáltató szakemberei kicserélik, és előre láthatóan augusztus 22-re újra zavartalan lesz a közvilágítás működése. – Az ott lakók türelmét és megértését köszönjük – hangsúlyozta Egyházi Nikoletta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!