Devecser

2015.03.04. 16:23

A Somlóról - Fotókiállítás a hegyről borkóstolással

Devecser – Az Ajkai Fotóklub tagjainak a Somlóról készített munkáit állították ki a kastélygalériában. A tárlat megnyitóján a hegy boraival kínálták a vendégeket.

A  Somló című kiállításon Cseh Tiborné, a Devecseri Városi Könyvtár és Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Ferenczi Gábor polgármester örömét fejezte ki, hogy a városban nagy igény van a kultúrára.

Cseh Tiborné, Ferenczi Gábor, Tornai Tamás, Tihanyi György (Fotó: Penk Tímea)

– A Somló úgy magasodik fölénk, mint egy iránytű, szakrális kisugárzással bír, a    bor karaktere pedig visszatükröződik az itt élő emberek vonásaiban – fogalmazta meg  a polgármester, majd sajnálatát fejezte ki, hogy a Somló fővárosa címet nem sikerült megtölteni tartalommal.

Tihanyi György, a fotóklub vezetője hálás azért, hogy a fotósok kiállíthatják munkáikat. Bejárták az egész Somlót, sok mindent lefényképeztek, de az emberek többsége elzárkózott attól, hogy megörökítsék őket és hétköznapi tevékenységeiket.

Tatai Mónika képei előtt

Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke és a Somló nagykövete a gyerekkori élményeit idézte fel, amikor elmesélte, hogy neki mit jelent a Somló.

– A biztonság köti a hegyhez az   itt élő embereket, tudják, hogy kivel fognak találkozni és hogyan tudnak egymásnak segíteni – mondta Tornai Tamás, majd megköszönte, hogy idejüket és energiájukat áldozzák a Somlóra. Tornai Tamás a pincészetének a  boraival kínálta meg a kiállítás vendégeit. A tárlat 25-éig tekinthető meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!