Csopak

2014.03.11. 16:30

Vidám asszonyfarsang

Csopak - Hatalmas érdeklődés mellett és nagy sikerrel zajlott idén is a már tizennegyedik alkalommal megrendezett Asszonyfarsang a múlt szombaton.

Győrffy Árpád

A Református Asszonykör és a Nők a Balatonért Egyesület Csopaki Csoportjának hagyományos rendezvényén csurig megtöltötték az érdeklődők a kultúrház nagytermét.

A nézőket a két szervezet nevében dr. Akócsi Katalin, az asszonykör és Szerdahelyi Jánosné, a NABE-csoport vezetője köszöntötte. Gondolva az új látogatókra is, beszéltek a Raposka környékéről származó asszonyfarsang szokásról. A csopaki hagyományidézés annyiban más, hogy nem pincében tartják, és itt a férfiakat is szívesen látják.

Scherer Gáborné (balról), Szerdahelyi Jánosné, valamint Denkné Béky Júlia a NABE egyik vidám jelenetében (Fotó: Győrffy Árpád)

 

A műsor első részében a Református Asszonykör tagjai adtak elő két vidám jelenetet Rejtő Jenőtől, majd a színpad átrendezése alatt többször is népdalokat énekeltek, verseket mondtak, még a közönséget is bevonták a közös dalolásba.

A NABE-csoport tagjai is három vidám jelenetet mutattak be, majd a Harisnyanadrág tánc című vidám produkcióval zárták a színpadi műsort. A rendezvény tombolával és szeretetvendégséggel zárult idén is. Bőven jutott mindenkinek a két szervezet tagjai által sütött finom tésztákból és a helyi borokból is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!