Csopak

2014.12.19. 13:03

Karácsony hét gyerekkel

Csopak - A Jézuskának írt levéllel, saját készítésű mézeskaláccsal és sok egymásra figyeléssel készül a hétgyerekes Tombor család a karácsonyra. A nagycsaládban a legnagyobb gyermek 10 éves, a legkisebb pedig épp az ünnep előtt született.

Prevics Éva

Mosolygós fiatal apuka nyit kaput, már az is nagy dolog, hogy karácsony előtt a család újságírót fogad az otthonában, ráadásul úgy, hogy a hetedik kisgyermek, Jázmin mindössze három hetes. A család tehát rendkívül nyitott és barátságos, a gyerekek pedig igazi lurkók. Csivitelnek, futkároznak és engem, mint idegent meglepően jól kezelnek. Mindenféle kérdésemre lelkesen válaszolnak, előveszik kedvenc játékaikat, sőt a nagyobbak azt is bemutatják, hogyan játszanak hangszeren. A 10 éves Koppány dobol, a 9 éves Ilus pedig csellózik.

A család öt éve költözött Budapestről Csopakra, a régi polgármesteri hivatal épületét alakították lakhatóvá. A több mint negyven négyzetméteres házasságkötő terem a hatalmas gyerekszoba, ahol mindenkinek van egy saját zuga. Még a nyolcadik gyereknek is lenne hely, hiszen- ahogy az édesapa mondja viccesen- a feleségének nyolc gyermeket ígért. A kicsik is szeretnének még  testvért, azt mondják örülnek, hogy ennyien vannak. Meg tudják védeni és vigasztalni egymást, és játszani is mindig van kivel.

A család hetek óta gőzerővel készül a karácsonyra, a gyerekek mézeskalácsot sütöttek, listát írtak a Jézuskának és az ajándékokat is maguk készítették el. Gyertyát öntöttek és rajzoltak szeretteiknek. Általában is jellemző a nagy esti rajzolás, a lakásban ugyanis nincs televízió és a gyerekek azt mondják, nem is hiányzik nekik.

"Tévé helyett gyakran bekapcsoljuk a vetítőgépet, vagy mesét olvasok a gyerekeknek. Ha pedig jó idő van, gyakran megyünk sétálni is"-mondja az édesapa, Tombor Balázs.

Szenteste a család együtt díszíti a fát, aztán a gyerekek szép ruhába öltözve várják a csengőszót. A fa alatt közösen énekelnek és persze buzgón bontogatják a csomagokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!