Csögle

2017.05.05. 16:20

Kistérségi versenyeken építik a kapcsolatokat

Csögle - Népdaléneklés, matematika és sudoku. Az elmúlt hónapokban ezekre a versenyekre hívta a térség általános iskolásait a csöglei intézmény.

Tisler Anna

A meghívásnak minden iskola eleget tett. Érkeztek diákok Kertáról, Nagyalásonyból, Tüskevárról, Somlóvásárhelyről, Magyarpolányból, Devecserből. Amíg a diákok a feladatokat oldották meg, kísérő tanáraik beszélgettek, szakmai dolgokról cseréltek tapasztalatot. Balhási István, a csöglei iskola igazgatója elmondta, ezek a programok nem csupán arról szólnak, hogy ki hány pontot szerez. A diákoknak lehetőségük nyílik arra, hogy egy nagyobb közösségben is összemérjék a tudásukat, megtapasztalják, a többiek hol tartanak, rájöjjenek, mik az erősségeik és hol kell még javítaniuk. Készségtárgyakból is hirdetnek verseny, így azok a gyerekek is megmutathatják magukat, akik esetleg tanulmányi versenyre nem jutnának el. Ők is megkapják a lehetőséget arra, hogy megtapasztalják a versenyek izgalmát, rutint szerezzenek a szereplésben, aminek a felvételi vizsgán majd hasznát veszik.

A kis iskolában nemcsak a szaktanárok, hanem az összes pedagógus részt vesz a szervezésben és a lebonyolításban, így a tanári kar is jobban összekovácsolódik. Csöglén az a szokás, hogy a vendégeket a helyi pedagógusok saját készítésű süteményekkel kínálják. Senkitől sem kérik, hogy készítsen. Mindenki maga ajánlja fel.

 

A számzsonglőr levelezős matematikaverseny harmadik fordulóját március végén tartották. A helyezéseket a két levelezős forduló, majd a helyben megoldott feladatok pontszáma határozta meg. Az ifjú számzsonglőrök legjobbjai is az április végén tartott sudokuversenyt követően kapták meg a jutalmukat, értékes könyveket, rajzeszközöket.

Az első évfolyamban Fonyó Regina, Balázs Boglárka és Polányi Botond érte el a legmagasabb pontszámot. A másodikosoknál Tóth Eszter Edit, Fuchs Luca és Svendor Áron szerepelt legjobban. A harmadik-negyedik osztályosoknál megosztott első helyen végzett Szanyi Boglárka és Györke Anna, második lett Marton Dávid, harmadik Pad Ágoston. Az ötödik-hatodik osztályosoknál Varga Noémi bizonyult a legjobbnak, másodikként végzett Horváth Luca, harmadik lett Viasz Hanna. A hetedik-nyolcadik évfolyamban Unger Anna, Mayer Anna és Beke Patrik volt a sorrend.

A sudokuversenyen az elsősöknél Németh Alex Patrik, Márkus Csongor, Molnár Boglárka szerezte a legtöbb pontot, a másodikosoknál Svendor Áron, Kuczor Brigitta, Gyabronka Márk szerepelt a legjobban, a harmadikosoknál Beszprémi Fanni, Györke Anna Rebeka és Klinger Lili, a negyedikeseknél Csillei Anna, Kövi Ádám, Beszprémi Réka lett a legeredményesebb.

Az ötödikeseknél Horváth Luca, Bugyik Dániel, Ferenczi Patrik, a hatodikosoknál Tóth Tamara, Könyv Tibor Barnabás, Varga Fanni ért el helyezést. A hetedikesek közül Takács Dalma, Garai Nóra, Kalányos Amanda Melinda, a nyolcadikosoknál Bálint Zsófia, Csonka Petra, Mészáros Daniéla gyűjtötte a legtöbb pontot.

A sudokuversenyen részt vett a negyedikes Tóth Nóra, Svendor Anna és Kövi Ádám. Megtudtuk tőlük, hogy a feladatok nem voltak nehezek, aki odafigyelt, könnyedén megoldotta. Mindannyian több versenyen vesznek részt minden tanévben. Élvezik a felkészülést, hiszen olyan dolgokat is megtudhatnak, amiket az órán nem. A verseny is izgalmas, főként az eredményhirdetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!