Csetény

2017.06.01. 19:33

Csetényi vígasságok

Címkék#csetény

Csetény Község Önkormányzata hagyományosan a település egyik szimbólumaként is számon tartott Holitscher-kastély parkjában tartotta gyermeknapi vigasságát, mely a 2015 óta évente megrendezésre kerülő rendezvénysorozatok egyik legvidámabb programja. Az idei évben is ezen a helyszínen jártak a gyermekek és a családok kedvében, színvonalas műsorral, népi játékokkal, arcfestéssel, kézműves- és íjász lehetőséggel szórakoztatva a legfiatalabb településlakókat.

Jákói Bernadett

A helyi önkormányzat fontosnak tartja, hogy az elkezdett programokat évről évre műsorra helyezze, ezáltal hagyományt és értéket teremtve a közéletben. A rendezvény lebonyolításában nagy számban részt vettek önkéntes segítők, szorgoskodtak a településen dolgozó vállalkozók, anyukák, szülők, közösen mindazért, hogy boldog, vidám és felejthetetlen napot szerezzenek gyermekeiknek.

 

Záró programként interaktív zenés műsort adtak a Veszprémből érkezett előadók, Dominek Anna színésznő és Jákói Betty közös előadásában.  A Csetényi Bujka Néptánccsoport részvételével a májusfa kitáncolására is sor került. A színvonalas közösségi program végén a település vezetősége minden látogatót vendégül látott egy tál étellel.A gyermekek részt vehettek egy szórakoztató versenyen, melyre játékos feladatok során történő pontgyűjtéssel nevezhettek, és melynek nyereményeként nagy örömükre Ovádi Pétertől 15 db a kislődi Sobri Jóska Kalandparkba szóló jegyet vehettek át.

 

Az Önkormányzat minden általános iskolai és óvodáskorú gyermeknek fagylaltot biztosított e jeles nap alkalmából.  A gazdag programsorozat vasárnap folytatódik: az eddig magánterületen álló trianoni emlékmű avatására kerül majd sor, ami ezen túl a Holitscher-kastély parkjában, a közösségi téren nyer méltó, állandó elhelyezést. –mondta el a település polgármestere, Nagy Attila.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!