<u>Jókai Anna író Wass Albert világlátásáról, az őt ért vádakról</u>

Vannak olyan írók, akiknek az életműve, míg élnek roppant fontosnak tetszik - írta Hamvas egy esszéjében, mindenki körültáncolja őket, a sznobok imádatát zengik még a haláluk előtt öt perccel is, és a haláluk után öt perccel már nincsenek sehol. Kiejti őket magából a nemzet emlékezete. És létezik ennek az ellenkezője is, hogy akár évtizedekre elhallgattathatnak valakit, de a művészete, az eszmeisége mint a búvópatak egyszer csak hirtelen nagy fényességgel felszínre tör, s művei beköltöznek az emberi szívekbe. Wass Alberttel ez utóbbi történt.

Az irodalom történetében nem ismeretlenek a viharok írók és költők között, elég csak az Ady-Kosztolányi, Babits-József Attila ellentétére gondolnunk, de a Wass Albert elleni támadások mintha egészen másról szólnának - vetettem fel az írónőnek.

- Wass Albert és mai ellenfelei valóban nem elsősorban irodalmi, esztétikai vitában állnak egymással, a mélyben korunk liberális szemléletének és Wass Albert megingathatatlan erkölcsi tartásának ellentéte áll. Ez egy erkölcsi konfliktus, de nekem meggyőződésem, hogy hatalmas irigység is táplálja ezt. Wass Albert szálka a futtatott fércszerző írócskáknak a szemében, akik alkalmanként felveszik az ösztöndíjakat, s ilyen-olyan támogatással megjelennek a köteteik 4-500 példányban, aztán a kutya sem olvassa őket. Ők lövöldöznek Wass Albertre. Elviselhetetlen számukra az is, hogy Wass írói életművét tulajdonképpen az életével írta alá, s az életével adott példát hűségről, hazaszeretetről emigrációja idején. Olyan körülmények között is hűséges volt, amikor lehetetlennek látszott, hogy valaha is visszatérhet szülőföldjére, Erdélybe. 

A teljes cikett a szerdai Naplóban találja!