Újdonság Noszlopnál - Prizmák a biztonságért

Noszlop - Mostantól biztonságosabb a közlekedés a települést és Bakonypölöskét összekötő úton, ahol eddig rendkívül sok baleset történt.

Kiss Nikolett

Egy angliai cég intelligens napelemes prizmákat adott ajándékba hazánknak, hogy a Magyar Közút Zrt. azokat a legveszélyesebb szakaszon építse be referenciaként, hiszen Magyarországon ilyen módon még nem segítik sehol a biztonságos közlekedést. 


Világító prizmákat építettek az aszfaltba Noszlop határában a biztonságosabb közlekedés érdekében

(Fotó: Tóth B. Zsuzsa)


Három terület közül esett a választás a noszlopi útszakaszra, ahol az országban elsőként telepítették az aszfaltba a kis világító prizmákat kedden. 

A társaság forgalomszabályozási és közútkezelői osztályának vezetője, Danyi József elmondta lapunknak, hogy az öngerjesztős, akkumulátoros, napelemes prizmák az esti sötétséget érzékelve bekapcsolnak és folyamatos fehér fényt bocsátanak ki. 

A közel száz prizmát egymástól hat-tizenkét méteres távolságra építették az úttestbe, a felezővonalak közé. 

Az azok alkotta fénylánc jelzi az utat éjszaka a sofőrnek. Sőt, a Noszlop felé érkezők az egyik kanyar külső ívét is jól láthatják a néhány piros színű prizmának köszönhetően. 

Mivel ezen az útszakaszon az utóbbi tíz évben 31, köztük egy halálos és 12 súlyos baleset történt, összességében 49 sérüléssel, ezért esett erre a választás. 

Korábban itt homokkavicsos, csúszós bevonat volt az úton, azt májusban leaszfaltozták. Már az is sokat jelentett, de a most beépített prizmáknak köszönhetően még tovább javult az út biztonsága - mondta Danyi József. 

*

A darabonként mintegy húszezer forintba kerülő prizmákat ingyen adta az angol cég, azokkal később valószínűleg hazánk más útjain is találkozhatunk. Addig azonban ki kell állni a próbát a szélsőséges időjárási viszonyok között is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!