Tarolt a Teleszterion - Az arany deszkáért versengtek

Ajka - A hétvégén immár hatodszor rendezték meg az Arany Deszka Országos Színjátszó Fesztivált, amelynek idén a helyi művelődési központ adott otthont.

Kiss Nikolett

A rendezvény húsz éve várja az amatőr színjátszó csoportokat, hatodik éve azonban már az egész ország területéről fogad jelentkezőket. Ezúttal háromszázan léptek a világot jelentő deszkára, abban a reményben, hogy az bearanyozódik. 

A 21 csoport az ország egyik legrangosabb amatőr színjátszó fesztiválján mérettetett meg. Miközben a csoportok tagjai is értékelték a teljesítményt, az országos minősítő zsűri is kiosztotta díjait. 

A főszervező, a Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete vezetője, Németh József lapunknak elmondta: a fesztivál jelentőségét bizonyítja, hogy idén is több jelentkező csoportot kellett visszautasítaniuk. A háromnapos program emellett meglehetősen feszített volt. 
 
A rangos eseményen diákok és fiatal felnőttek szerepelnek, hogy megmutatkozhassanak egymásnak és minősítést szerezhessenek. Minderre ugyanis nagyon kevés lehetőség nyílik ma. A nézők véleménye sok esetben egybe esik a szakmai zsűriével. 

Utóbbiban idén Pataki András és Lázár Péter rendező, valamint Nagy András László, a Magyar Szín-Játék Szövetség elnöke foglal helyet. 

Akadnak olyan együttesek, mint például az inárcsi, amelyek évek óta rendszeres résztvevők, mások pedig, mint például idén a főváros és Vas megye csoportjai, rendkívül magas számmal vesznek részt a programon. 

A már hírnevet szerzett Ferrum Színházi Társulás, vagy a Soltis Lajos Színház mellett megyénk jeles amatőrei is képviseltették magukat. Köztük a Teleszterion, az Alig Színpad, vagy a balatonalmádi és lovassys gimnazisták csoportjai - mondta Németh József. 

A találkozón tarolt a Teleszterion, a veszprémi egyetemisták társulata kapta az Arany Deszka díjat, de a legjobb férfi, női és epizódszereplők is onnan kerültek ki Király Dániel, Herczeg Diána és Franczia Dániel személyében. A zsűri egyik arany minősítését ugyancsak kiérdemelte a csoport a Soltis színház mellett. 

Megyénk amatőrei közül az almádi gimnazisták szintén jól szerepeltek, a hat ezüst minősítés egyikét ők kapták. Azon kívül három bronzot is kiosztott a zsűri, amelynek tagjai rendkívül erős színvonalúnak illették a találkozót. 


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!