Schmitt Pál Veszprém megyébe látogatott

Az összefogás eredményeiről szerzett tapasztalatot Schmitt Pál köztársasági elnök az iszapkatasztrófa sújtotta térségben. A megye sokszínűségével ismerkedett több helyszínen, a Pannon Egyetemen pedig tanulásra buzdított.

Németh F. Bernadett

Csütörtök kora reggel a köztársasági elnök gyalogszerrel érkezett a devecseri városházára, útja iszappal elöntött házak előtt vitt el. Dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott, Lasztovicza Jenő megyei elnök és Toldi Tamás, a város polgármestere kísérte, akiktől tájékozódott a katasztrófa és az újjáépítés körülményeiről. 

Utána ünnepélyes keretek között a Köztársaság elnökének díszoklevele éremmel kitüntetést adta át a vörösiszap utáni kármentés és helyreállítás során végzett önkéntes munka elismeréseként Kovács Péter karosszérialakatosnak, Rádli Róbert hegesztőnek, ifj. Rosta Zoltán szakácstanulónak, ifj. Somogyi Tamás ácsnak, Szabó Tamás hegesztőnek, és ifj. Szarka Lajos parkgondozónak. Az elnök örömét fejezte ki, hogy a kitüntetettek mind fiatal emberek, akik teljes odaadással, szívvel-lélekkel segítettek amikor kellett.

Először jár itt - jegyezte meg - hiszen a katasztrófa után közvetlenül a kórházban látogatta a sérülteket, s a helyszínen valamint az elmondottakból megállapította, Közép-Európa legnagyobb katasztrófája érte a térséget. Elismerését fejezte ki mindazoknak, akik újra élhetővé tették a várost. Schmitt Pál a megilletődött, kitüntetett fiatalemberekkel magánbeszélgetést folytatott a polgármesteri hivatalban, míg a sajtó munkatársai a devecseri lakóparkban várták.

Schmitt Pál a mínusz 8 fokos hidegben villámlátogatást tett az épülő devecseri lakóparkban, tájékoztatták a június 30-ig befejeződő beruházáról. A helyi televízió kérdésére elmondta, örömmel tölti el a hatalmas összefogás, amivel újjáépítik Devecsert. 

Porga Gyula: Van erő és tudás, hogy Veszprém kijöjjön az adósságspirálból

Az elnöki vizit a megyeházán folytatódott, összevont közgyűlés várta az államfőt. Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke többek között  arról beszélt, hogy évről évre nehezebb teher az intézmények fenntartása. A megye 45 intézményt finanszíroz, közöttük 15 középiskolát, két kórházat, szociális intézményeket, múzeumot, levéltárat, színházat. Porga Gyula, Veszprém polgármestere ehhhez annyit fűzött hozzá: a város igyekszik helyben megoldásokat találni a gondokra. Leszögezte: van erő és tudás ahhoz, hogy Veszprém kijöjjön az adósságspirálból, ehhez pedig meg kell határozni a jövőt, ami a megyeszékhely esetében az idegenforgalom.

A köztársasági elnököt köszöntötték a frakcióvezetők is, Áldozó Tamás a Fidesz-KDNP, Dobó Zoltán a Jobbik nevében.

Dr. Kovács Zoltán, a megyei kormányhivatal vezetője a nyolc hete felállított komplex intézmény feladatairól beszélt. Hangsúlyozta: nem papírokat akar gyártani, hanem konstruktív párbeszédet folytatni az önkormányzatokkal.

Dr. Schmitt Pál megyeházi beszédében leszögezte: az elnök feladata a nemzet egységének megjelenítése. Országjárásával a figyelmet arra a térségre irányítja, ahol jár. A Veszprém megyei látogatás első állomása a vörösiszappal sújtott térség volt: felfoghatatlan ez a tragédia, mondta Közép-Európa legnagyobb ipari balesetének nevezve a történteket.

Veszprém megye Európa egyik legszebb helye, mely adottságainál fogva sokra hivatott. Gondjai ugyanazok, mint a többi magyar településé, az önkormányzatok adósságokkal küzdenek. Veszprém megtalálta kitörési pontját a turizmusban, folytatta az elnök, a jó példákat emelve ki, mint a balatonfüredi, a sümegi, a veszprémi, pápai és zirci turisztikai fejlesztések. Schmitt Pál jó közérzetet, szebb életkörülményeket kívánt a túlélésre berendezkedett magyaroknak. Megjegyezte ugyanakkor: soha nem ilyen egységes akarat a változásra, s csak rajtunk múlik, ez sikerül-e.

Igazságosság, tisztesség, munka iráni alázat: az államfő szerint ez kell az embereknek. 

Schmitt Pál Európai Uniós elnökségünkről elmondta: azt nem a kormány, nem a parlament, hanem tízmillió magyar gyakorolja. Mi, magyarok „vettük nyakunkba” ötszázmillió másik ember sorsát. Leszögezte: sikerünk záloga az erős nemzet, erős település, erős család. 

A megyeházán ezután az elnök kitüntetéseket adott át. Dr. Fehér Károlyné, Tapolca fejlődésért végzett munkájáért, Leitner Ferenc Várpalota helytörténeti kutató-dokumentáló tevékenységért, Politzer József Jenő az élelmiszeriparban végzett szakmai munkássága elismeréseként a Köztársaság Elnökének Díszoklevele Éremmel kitüntetést kapta. Ugyanezen elismerésben részesült dr. Deák Gyula, a kémia tudomány kandidátusa, nyugalmazott egyetemi docens, Mészáros Gyula erdőmérnök, valamint Szoboszlay Sándor színművész.

A köztársasági elnök lapunknak azt nyilatkozta: az új alkotmánykoncepció kapcsán a vita elsősorban arról folyik, hogy van-e alkotmányozási kényszer. Véleménye szerint nem kényszer, hanem közösségi elvárás, hogy új alkotmánya legyen az országnak. Magyarország az egyetlen ország a rendszerváltó államok közül, mely még egy régi, 1949-es alkotmánnyal rendelkezik. Szeretné, ha a Szent Koronára, a keresztény gyökerekre való utalás, a tanulás, az egészséges életmód, valamint a családok védelme megjelenne az új alkotmányban.

Az államfő a megyeházáról a Gizella Hotelbe érkezett, ahonnan ebéd után a Petőfi Színházba indult. Ott Oberfrank Pál igazgató és Eperjes Károly művészeti tanácsadó fogadták.

A lányok teste a legfontosabb, mert a nemzet letéteményesei ők

Az elnök 14 órakor a Pannon Egyetemre érkezett, ahol dr. Rédey Ákos rektor fogadta, majd fél háromtól az egyetemistáknak tartott beszédet, s válaszolt kérdéseikre.

Schmitt Pál a Pannon Egyetemen mintegy 250 hallgatónak tartott előadást arról, hogy versenyképes tudást, ismereteket idegen nyelveket kell szerezniük ahhoz, hogy megállják a helyüket a világban. Megjegyezte, rossz az egyetemek nemzetközi besorolása, hiszen csak két európai van közöttük. Az államfő hazaszeretetnek nevezte azt, hogy a Veszprémben tanuló egyetemisták a Pannon Egyetemet választották például a Cambridge, vagy a Harvard helyett.

A köztársasági elnök a szép magyar beszédre, a magyar helyesírás ismeretének fontosságára, a választékos beszédmódra irányította a hallgatók figyelmét, valamint arra, hogy nem elég szellemileg frissnek lenni, a testi fittségre is gondot kell fordítani. Ép testben ép lélek, mondta. Örült neki, hogy a Pannon Egyetemen nem csak az elméleti oktatásra, hanem a sportra, mozgásra is gondot fordyítanak. A lányok teste a legfontosabb, mert a nemzet letéteményesei ők, a következő generáció múlik rajtuk, amiben nekünk férfiaknak nem sok szerep jut, mondta Schmitt Pál.

Dr Rédei Ákos meghívta őt a nyári Balaton Regattára, ahol hagyományosan a veszprémi és a keszthelyi campus evezősei csapnak össze.

A zirci apátságban, a ciszterci rend központjában Dékány Árpád Sixtus apát társaságában Schmitt Pál megtekintette a  Bakonyi Természettudományi Múzeumot, majd a műemlék könyvtártermet. Ezután a térség meghatározó idegenforgalmi szakembereivel kerekasztal-beszélgetésen vett részt, amelyen megvitatták a térség turisztikai lehetőségeit.

Az államfő Pápán Áldozó Tamás alpolgármesterrel találkozott, majd a NATO-légibázison tett látogatást.

A család fontosságáról

A köztársasági elnököt megyei körútján elkísérte  felesége, Schmittné Makray Katalin, aki először a Devecserben épülő  lakóparkot tekintette meg,  majd a tótvázsonyi óvodába és iskolába látogatott.  A veszprémi  érseki palotát dr. Márfi Gyula érsek  mutatta meg Katalin asszonynak, aki Héthelyi Réka, Veszprém  polgármesterének felesége társaságában érkezett.

A délután további részét a veszprémi  családsegítő központban töltötték, ahol lapunk munkatársának nyilatkozva a köztársasági elnök felesége a család fontosságát hangsúlyozta.

 

 

A srácok, akikre Devecser büszke. A srácok, akiknek hálásak vagyunk, hogy vannak ilyen fiatalok - írja róluk a helyi újság. Kovács Péter, Rádli Róbert, ifj. Rosta Zoltán, ifj. Somogyi Tamás, Szabó Tamás és ifj. Szarka Lajos gondolkodás nélkül segített mindenkin, aki rászorult a vörösiszap-katasztrófa után. Nem sajnálták új autójukat, sem testi épségüket, egészségüket. Még védőfelszerelést sem húztak, mert az akadályozta volna őket a munkában. "Míg a katasztrófamentésben részt vevők egy része kitüntetést kapott, addig ezekről az önzetlen fiatalokról eddig mindenki megfeledkezett" - írja a Devecseri Újság.

Pedig nem feledkeztek meg. Toldi Tamás, aki maga is első napos polgármesterként cseppent a világ egyik legnagyobb ipari katasztrófájába, nem felejtette el őket, s amikor lehetősége volt rá, elismerte erőfeszítéseiket: javasolta őket a magas kitüntetésre.

De talán ennél is nagyobb öröm volt a fiatalok számára, hogy amikor a köztársaság elnökének díszoklevele éremmel kitüntetést átvehették és kezet szoríthattak vele, Schmitt Pál minden fiatal elé állította őket példaképül. Bár nem olvasta, gondolata összecsengett az újságíróéval: nagyszerű látni, hogy ezt az önzetlen tettet ilyen fiatal emberek hajtották végre. Az elnök arcáról is büszkeség sugárzott.

A srácok pedig - ahogy a devecseri kollégák elnevezték őket - ott álltak pironkodva, életük egyik legnagyobb pillanatában. Mi volt ehhez képest, amit tettek? - olvashattuk megilletődött arcukon.

Semmi nagyot. Csak tették, amiről azt gondolták, helyénvaló. Nem gondolkodtak, nem mérlegeltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!