Passióra hangolva

Bár ma még nem olyan divat Magyarpolányba zarándokolni pünkösdkor, mint Csíksomlyóra, de tizenkét év alatt megismerte az ország a Krisztus szenvedés történetét megelevenítő előadást, amelyben szinte az egész falu játszik. Az egész országból jönnek ide buszokkal emberek, ami pénzt is hoz a falunak. Azonban a Polányi Passió nem pénzből van, hanem hitből és közösségi összetartásból - hangsúlyozza Tömöry Péter rendező.

Bartuc Gabriella

A szereplők hangolnak a május 26-tól meghirdetett előadásokra. Keresztes János, Jézus megszemélyesítője ilyenkor már átszellemült tekintettel járja az utcákat. Sebe István, a Magyarpolányi Passió Egyesület elnöke, Kajafás főpap is egyre gyakrabban gondol a szerepére, de tulajdonképpen nem kell sok felújító próba, hiszen, még ha akarnák, sem tudnák elfelejteni a szöveget, mert életük részévé vált.
 
- Nagyon élveztem, hogy polgármesterként sok esztendőn át irányíthattam a falut, de legnagyobb ajándék, hogy létrehozhattuk a Polányi Passiót, ami meghatározó része lett az életemnek. Persze, mellette dolgozom, szállodát irányítok, sportolok, de a gondolataimban mindig ott motoszkál a passió. Most voltunk kint Belgiumban, Schönbergben, az Europassio nevű rendezvényen, amelyen olyan települések vettek részt, amelyek lakossága már háromszáz-négyszáz éve játssza a passiót - magyarázza Sebe István lendületesen, hozzáfűzve, ez a gondolat, hogy ilyen nagy időegységekben kell szemlélni a dolgokat, mindig átsegíti a mélypontokon.


 
Tömöry Péter rendezővel - akivel most úgy hozta a sors, hogy egy portára költöztek, közös az udvaruk Veszprémben - elmesélik, éppen most kapták meg az értesítést a Leader-pályázat eredményéről, ahol egy kis túlzással, minden lepényevő verseny nyert, csak ők nem kaptak egy fityinget sem. 

- Azt gondolnánk, ha létrehozunk egy értéket, az mindenki számára egyértelmű. Hát nem. De valahogy azért mindig előteremtjük az előadáshoz szükséges pénzt. Keresztes János fogalmazta meg jól, hogy ha kell, akkor még gyertyafényben is eljátsszuk, ha olyan helyzet adódik és tavaly nagyon rezgett a léc, mert nem áll mögöttünk olyan szinten az önkormányzat, ahogy az egész rendezvény megkívánná. Megértem, hogy nehéz anyagi helyzetben van, de fel kellene fogni, hogy gazdasági szempontból is érdeke Magyarpolánynak a passió. Ma már erről híres a falu. Ide nem lehet gyárakat, ipart telepíteni - fogalmaz Sebe István, aki végülis arra a következtetésre jut, nehezebb helyzetben legalább jobban összetartanak.
 
Kívülről nézve, a tizenkét esztendő alatt alig változott az előadás. De vajon milyen belülről? Tizenkét év alatt barátságok szövődnek, illetve esnek szét, vajon ez hogyan hat a szerepekre?
 
- Sok mindenben lehet nézetkülönbség közöttünk, de egy dologban nincs, ez pedig a passió. Az a feszültség, ami tavaly, a választási év után volt közöttünk, mára teljesen kisimult. Tizenegy évig irányítottam a falut polgármesterként, s egy esztendeig voltam alpolgármester szívvel-lélekkel, a két végén égetve a gyertyát. Bevállalós vagyok, erőltetett menetben is megyek, amit nem szeret mindenki, a családom és a barátaim se igen bírják ezt a fokozott tempót. A faluban szintén voltak emberek, akik ezt nem szerették. De ettől még nagyon jól együtt tudunk játszani a passióban.



Nem titok, hogy nem rám szavaztak, de ezzel nincs is semmi bajom, aki közösségi szerepet vállal, az tudja, a munkája nem biztos, hogy akkor kap elismerést, amikor leköszön, hanem lehet, hogy száz év múlva, amikor majd arról emlegetnek, hogy ezt az én időmben hozták létre. A magyarpolányi előadás legidősebb szereplője, Pista bácsi tavaly meghalt, akkor már nem is játszott. Mindig vannak új szereplők, a fiatalok tovább mennek egyetemre vagy munkát vállalnak. Most kapott munkát egy barátunk Ausztriában, aki szinte minden volt már az előadásban Márián és Jézuson kívül. Pénteken utazik, idén nem lesz itt velünk pünkösdkor, de mondtam neki, nyugodj meg, leszel te még a passióban, hiszen száz évig játsszuk, még csak azt kell eldöntened, meddig akarsz élni.

 



A Polányi Passió nyilvános főpróbáját május 25-én, pénteken tartják. Május 26-án, 27-én, június 1-jén és 2-án lesznek az előadások. A programok este kilenckor kezdődnek. 2001-ben mutatták be először. Tömöry Péter rendezésében mintegy 160 szereplő, Magyarpolány lakói, a Padragi Bányász Férfikórus, valamint a Magyarpolányi Német Nemzetiségi Dalkör eleveníti meg Jézus történetét. Jézus szerepében Keresztes János látható. Zeneszerző Bakos Árpád. Koreográfus Szalai Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!