Leszúrta nevelt fiát! - Elfogták a gyerekgyilkost! (frissítve)

Veszprém - A rendőrség a délelőtti órákban elfogta azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel halálra szúrta 15 éves nevelt fiát, megsebesítette feleségét, majd ötéves közös kislányukkal elhagyta bakonygyepesi otthonukat.

Halmos György

A rendőrség a délelőtti órákban Ajka külterületén elfogta, majd őrizetbe vette azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy késsel halálra szúrta 15 éves nevelt fiát, megsebesítette feleségét, majd elmenekült bakonygyepesi otthonukból ötéves közös kislányukkal. A kislányt órákkal később rokonokhoz adta be.

Sz. Ferencet negyed tíz körül egyik rokonuk Ajka külterületén lévő ingatlanán találtak meg, ahol egy faházba bújt el – tájékoztatott a megyei főkapitányság szóvivője. 

Beleznay Ágnes
elmondta, hogy a 48 éves bakonygyepesi férfit elszállították orvosi vizsgálatra, majd kihallgatják, így az indítékról egyelőre nincs információ. 

A véres tragédiáig fajuló családi veszekedésről a bejelentés éjfél után húsz perccel érkezett a rendőrségre. Az elsődleges információk szerint a férfi ütlegelni kezdte élettársát és megszúrta. 

Az asszony kimenekült a házból az utcára és segítséget kért. Mikor a nő visszatért a házba, látta, hogy előző kapcsolatából született tizenéves fia meghalt. 

Arra vonatkozó információk nincsenek, a férfi miért szúrta le a fiút, az egyik lehetséges magyarázat, hogy az anyja védelmére kelt. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. 

A rendőrség nagy erőkkel kezdte meg a férfi és a gyerek keresését. A menekülő férfi ajkai rokonoknál hagyta a kislányt, akit hajnali öt óra után a család egyik rokona vitt be a rendőrségre. A kislányt azonnal kórházba szállítottak. 

A férfi gépkocsiját, ami defektes lett, nem sokkal később lezárt állapotban megtalálták. A körözött gyanúsítottat reggel negyed tízkor rendőrök fogták el egy bódéban Ajka külterületén; a telek a család egyik rokonáé. 

A megyei főkapitányság az ügyben több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt indított nyomozást. 

A szóvivő megerősítette, hogy a bűncselekmény gyanúsítottja ellen egy hónappal ezelőtt közúti veszélyeztetés miatt eljárást indított a rendőrség, mert kidobta a még mozgó járművéből élettársát a 8-as főúton, és elhajtott a gépkocsijával a helyszínről. 

Az esetnek szemtanúja volt a tv2 kereskedelmi csatorna stábja is, akik értesítették a mentőket és a rendőröket. A nő akkor nem tett feljelentést élettársa ellen, megtagadta az együttműködést és a vallomástételt is. 

Bartók Zoltán, a tv2 regionális tudósítója érdeklődésünkre elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt egy veszprémi forgatás után a 8-as főúton indultak a stábbal hazafelé Szombathelyre, amikor a 8-as főúton Márkó közelében arra lettek figyelmesek, hogy egy előttük lévő mozgó Audiból kilöktek egy nőt. 

-  Miután megálltunk, azonnal értesítettük a mentőket és a rendőrséget az esetről. A nő azt mondta nekünk, hogy a párja lökte ki az autóból, és elvitte ötéves kislányukat, sőt megfenyegette őt is. 

Az újságíró hozzátette: a helyszínről telefonon felhívták a férfit és az ő szüleit, mert a nő attól félt, hogy a bántani fogja a gyereket. A könnyebben sérült nő visszautasította a mentősök segítségét, feljelentést nem tett, így a rendőrök közúti veszélyeztetés miatt indítottak eljárást – ismertette a televízió munkatársa. 

Megemlítette, hogy ez ügyben jövő szerdán hallgatják meg tanúként. A helyzet elég kiélezett volt, ezért szinte a teljes megyei rendőrség a gépkocsit és a férfi kereste. A stábot megkérte a nő, hogy vigyék haza. 

Eleget tettek a kérésnek, és egy, a házuk közelében lévő benzinkútig szállították. Az asszony az úton arra panaszkodott, hogy az élettársa nagyon féltékeny rá, iszik, gyakoriak a veszekedések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!