Legyőzték a törpéket - Ma már újra foghatók a nemes halak

Eredményesen küzdenek a Pápa és Vidéke nagyteveli víztározóján a törpeharcsák ellen. A múlt hét szombaton rendezett versenyen már csak a felnőtt kategória első helyezettjének sikerült öt kiló felett fognia a horgászvizek rémének számító apró ragadozóból.

Varga Domokos Péter

Ahol a törpeharcsa elszaporodik, ott be is csukhatják a kaput  tartják a horgászok, és ez nagy általánosságban igaz is.

Sokszor azt sem tudják, mi az oka, hogy egyre többször akad horogra a kis testű, maximum 20-25 centiméteresre megnövő, mell- és a hátuszonyainál egy-egy hosszú tüskét növesztő halfajta. 

Többek között ezek miatt a tűhegyes, kemény tüskék miatt utálja minden horgász, mert majdnem bizonyos, hogy míg kiszabadítja a horogról, megsérül a keze.

 És pont emiatt képes villámgyorsan elszaporodni az olyan vizekben, ahol számára kedvező életfeltételeket talál, mert a ragadozó halak nagy része sem tud mit kezdeni vele. Egyetlen kivétel van csupán, a fekete sügér, ez a halfajta is elsősorban az ivadékokat pusztítja. 


A verseny győztesei a díjakkal. Felnőttek, balról jobbra: Zsupán Ottó, Marton Ferenc, Dózsa István. 
Elöl a gyerekek, Herbert Martin, Bonta Ádám, Radó Bálint

(Fotó: Orosz Péter)


Tíz éve is elmúlt annak, hogy a nagyateveli víztározónál átszakadt az ülepítő tó gátja, és beszabadultak a horgászvízbe a törpék. Pár év elteltével gyakorlatilag nem lehetett a vízen eredménnyel horgászni, mert a törpeharcsa minden csalit felvett, mielőtt a többi halfaj észrevette volna. 

Nagy Ernő, a horgászegyesület elnöke elmondta, a védekezést törpeharcsa-csapdák telepítésével kezdték meg. Az első időszakban évente 100120 mázsát is kifogtak a 35 hektáros tóból. 

Tavalyelőtt betelepítettek ezer darab fekete sügeret, azóta látványosan javult a helyzet. Eltűntek az ivadék vagy kistestű törpék, viszont a fekete sügerek megnőttek, ma már akad köztük 45-50 centiméteres példány is. 

Természetesen a fekete sügérre a tóban tilalmat rendeltek el, a véletlenül kifogott példányokat vissza kell dobni.

A nagyteveli tóban minden évben rendeznek törpeharcsa-fogó versenyt. Az idén 27 felnőtt és 12 gyerek vállalta a megmérettetést. A legtöbbet, öt kiló feletti mennyiséget a felnőtteknél Marton Ferenc fogott, a második és harmadik helyezett horgász, Zsupán Ottó és Dózsa István már csak három, illetve 2,5 kilogrammal mérlegelt. 

A gyerekek között Bonta Ádám bizonyult a legjobbnak, 1,2 kilogrammot fogott, mögötte Herbert Martin végzett 80 dekával, a harmadik Radó Bálint lett, 60 dekagrammal. 

A felnőtteknél az első helyezett a kupa mellett ingyenes éves jegyet nyert a Pápa és Vidéke egyesület összes vizeire, a második 75 százalék, a harmadik helyezett 50 százalék kedvezményt kapott. A gyermekek különböző minőségű spiccbotokat nyertek, szerelékkel. 

Nagy Ernőtől azt is megtudtuk, mára már szinte teljes egészében normalizálódott a helyzet. Az egyéként fenékjáró törpeharcsa vízközt már sohasem veszi fel a kedvenc táplálékait, a csontkukacot és a gilisztát sem, a tóban élőcsalival is eredményesen lehet horgászni fenéken is. 

A kárász-, keszegfélék mellett gyakori zsákmány a ponty és az amúr, de szépen fogják a ragadozókat, a sülőt és a csukát is. 

Ma már nincs olyan napijegyes, aki nemes hal nélkül távozna, az egyesületnél az éves fogási átlag 37-38 kilogramm.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!