Fazonigazítás és kampány - Interjú Mesterházy Attilával, az MSZP miniszterelnök jelöltjével

Budapest - Miniszterelnök jelölt lett a Veszprémből indult Mesterházy Attila, aki jelenleg az MSZP parlamenti frakcióját vezeti. A végső döntés a párt kongresszusáé.

Varga Domokos Péter

- A fazonigazítás (konzervatívabb, szélesebb körben elfogadott külső) a miniszterelnök-jelöltség miatt történt?

- Sokan javasolták, hogy vágassam le. Jelezni akartam, szívesen veszem a tanácsokat és meg is fogadom azokat. Igaz, a feleségem nem volt lelkes. A gyerekeim viszont még soha nem láttak szakáll nélkül, így aztán ők belementek. Megleptük a feleségemet: amikor leszaladt a patikába, addig a lányom és a fiam, két oldalról nekiesett a szakállamnak és mire ő visszajöttt, már egy új arc fogadta. Sokan dicsérték azóta, remélem ez a szavazatokban is meg fog jelenni.
 
- A most elfogadott költségvetés erősíteni vagy gyengíteni fogja a választási kampányban?

- Számomra nem kérdéses, hogy erősíteni fogja. Meggyőződésem, ebben a helyzetben a pénzügyi stabilitás a legfontosabb a nemzet számára. Nem növelhetjük tovább az adósságainkat, mert gyerekeink jövőjét tennénk kockára. Fontos, hogy az ország iránt meglegyen az a nemzetközi bizalom, amely európaivá teszi hazánkat. Nem iratkozhatunk ki a nemzetközi piacokról, mert annak beláthatatlan következményei lennének.
 
- Szili Katalin hétvégi zászlóbontása után (Szövetség a jövőért) is egységes párttámogatást tudhat maga mögött?

- Szili Katalin nagyon világosan fogalmazott, hogy a párton belül politizál, nincs szándékában új pártot alapítani. Én csak örülök annak, hogy mozgósítja a szavazótábort, amire mindennél nagyobb szükségünk van. A szövetség zászlóbontásának rendezvényén én is részt vettem, mert úgy gondolom, közös ügyünk a baloldal mind szélesebb képviselete.

- Miniszterelnök-jelöltnek tartja-e inkább magát vagy a következő ciklus ellenzéki vezérének?

- Olyannak, akit most jelöltek a miniszterelnök-jelölti posztra.

- Készült már felmérés az esélyeiről, ebben hat százalékot kapott, ugyanannyit, mint Morvai Krisztina. Hány százalékkal lenne elégedett?

- Vannak más felmérések is. Én 110 százalékosan fogok dolgozni, és ha mindenki más is megtesz minden tőle telhetőt a baloldal érdekében, akkor a siker sem fog elmaradni.

- A Veszprémben töltött évek, a szülői háttér mit jelentett eddigi karrierjében? A miniszterelnök jelöltség vállalásáról megkérdezte-e a családját?

- Nélkülük semmire nem jutottam volna, a szüleimnek és a feleségemnek mindenkinél többet köszönhetek. A családom nélkül nem hozok döntést. Azt pedig, hogy honnét indultam, soha nem fogom elfelejteni. 

Mesterházy Attila útja a politikáig

1974. január 30-án született Pécsett. 1999-től házas, egyetemet végzett felesége, a Miniszterelnöki Hivatalban köztisztviselő. Két gyermekük született. 

1992-ben érettségizett a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban. 1992-1997 között a Budapesti Közgadaság-tudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok főszakirányán belül az Európa mellék szakirány hallgatója, diplomáját kitüntetéssel szerezte.  1999. januárban summa cum laude minősítéssel doktorált.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!