Exkluzív! Cozma-gyilkosság: Megszólalnak a Patrióta üzemeltetői! - Nem bántották a személyzetet

<b>Veszprém</b> - A híresztelésekkel ellentétben semmi előzménye nem volt a vasárnap hajnalban történt gyilkosságnak, s a személyzet tagjait sem bántották a támadók, mondták el a Naplónak a Patrióta Lokál üzemeltetői.

Szabó Péter Dániel

- Átlagos szombat éjszakának indult, semmi nem utalt arra, hogy idáig fajulnak a dolgok. Az alagsori részen jókedvűen szórakoztak a vendégek, köztük a kézilabdázók is, míg az emeleten egy 10-15 fős társaság italozott. 

Hajnalban hárman-négyen lementek, s összeszólalkoztak a sportolókkal. Aztán verekedés robbant ki, ami az utcán folytatódott, ám hangsúlyozni szeretnénk, hogy az üzletben, illetve az üzlet előtt elhelyezett kamerák mindent rögzítettek, a rendőrség is bizonyítékként használja, s elemzi felvételeket - mondták el a Naplónak az üzemeltetők. 

Fontos megjegyezni, hogy a Patrióta Lokálban, épp a nagyobb biztonság érdekében, hét kamera működik, ami országszerte is ritkaságnak számít. 

- Biztonsági személyzet is dolgozott szombat éjszaka, ám ők sem akadályozhatták meg a tragédiát, hiszen erre felkészülni nem lehet. 

Érdemes megemlíteni, hogy a személyzetet semmilyen atrocitás nem érte az éjszaka folyamán, s a pletykákkal ellentétben előzménye sem volt az ügynek, azaz sem pénteken, sem korábban nem volt verekedés a szórakozóhelyen - hangsúlyozták a Patrióta Lokál üzemeltetői, aki megjegyezték, a hogyan továbbról még nem döntöttek, ugyanis őket is nagyon megrendítette az eset. 

- Nemcsak egy vendéget, hanem egy igazi jó barátot vesztettünk el Marian Cozma személyében. 

Mindezt Zana Ferenc, az ingatlan tulajdonosa is megerősítette. Elmondta, a mindössze 50 ülőhellyel rendelkező Patrióta Lokál klubszerűen működött, döntően törzsvendégek látogatták, ezért rendbontás sem volt korábban. - Nem véletlen, hogy a kézilabdázók is ezt a helyet választották a kikapcsolódáshoz. 

Ezt bizonyítja, hogy az üzlet megkapta a 2008-as év legbiztonságosabb szórakozóhelye elismerést is, amelyet januárban vehettek át az üzemeltetők. Mindannyian, beleértve a ma már kinyitott Skorpió Irish Pub, valamint a Patrióta Lokál bérlőit is, rettentően sajnáljuk a történteket, s osztozunk a család, a szurkolók fájdalmában. 

Épp ezért helyeztünk el közösen koszorút, s gyújtottunk mécsest a Veszprém Aréna előtt - hangsúlyozta Zana Ferenc.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!