Cozma-gyilkosság - Ezt látták a lokál üzemeltetői!

<b>Veszprém</b> - A Patrióta Lokál névtelenségbe burkolózó üzemeltetői jó néhányszor megszólaltak a sajtóban. Az eset másnapján - elsőként a Naplónak nyilatkozva - elmondták, a híresztelésekkel ellentétben semmi előzménye nem volt a február 8-án hajnalban történt gyilkosságnak.

Munkatársunktól

Átlagos szombat éjszakának indult, mondták, semmi nem utalt arra, hogy elfajulhatnak a dolgok. Úgymond az alagsori részben jókedvűen szórakoztak a vendégek, köztük a kézilabdázók is, míg az emeleten egy 10-15 fős társaság italozott. 

Hajnalban hárman-négyen lementek, s összeszólalkoztak a sportolókkal. Verekedés robbant ki, ami az utcán folytatódott, s elmondták, hogy a lokálban és az utcán elhelyezett kamerák mindent rögzítettek, a rendőrség elemzi a felvételeket. 

A két fiatalember azt is megjegyezte, biztonsági személyzet is dolgozott akkor éjszaka a szórakozóhelyen, ám ők sem akadályozhatták meg a tragédiát.

Néhány héttel később aztán ismét megszólaltak az üzemeltetők. Közölték: a főkapitánynak írt levelükben sérelmezték a belső kamerarendszer felvételeinek nyilvánosságra hozatalát, állítólag feljelentették Bolcsik Zoltán tábornokot, megyei főkapitányt. 

Véleményük szerint személyiségi és kegyeleti jogok is sérültek, hiszen Marian Cozma életének utolsó másodpercei láthatók a felvételeken. Szerintük a szemtanúknak védelem járna, nem a sajtónyilvánosság. (Mellesleg a lokálban feliratok nem figyelmeztették a vendégeket a kamerák jelenlétére).

Az egyik üzemeltető szerint, több órán át tartó kihallgatásán többször kérte, hadd beszéljen egy rendőri vezetővel, mert használható információi vannak, de csak a gyilkosság után négy nappal találkozhatott a bűnügyi osztály megbízott vezetőjével, és ekkor már kérték, hogy nevezze meg a felvételen látható személyeket.

 Véleménye szerint Marian Cozmát feltehetően lent a diszkóban nem szúrták meg. Hallotta, a bárpultnál rendelt egy italt, táncolni ment a partnerével és négy-öt másodperc múlva már kezdődött is a dulakodás. 

A sportoló eközben elesett, és rázuhant több összetört üvegpohárra. Úgymond ekkor sértette meg az oldalát, állítja, hogy a rendőrök meg is találták a helyszínelés során a véres üvegszilánkot; amitől véres lehetett Cozma pólója. 

Ezután a kézilabdázók néhányan Cozmával felmentek a földszintre, és a dulakodást kezdeményező társaságból is néhányan utánuk indultak.

Az üzemeltető tudni vélt részleteket a boncolás eredményeiről is. Szerinte a lenti lökdösődéstől kezdve Cozma utcai megszúrásáig 49 másodperc telt el, s a támadók azonnal eltűntek, szanaszét futottak. A lokál üzemeltetői cáfolták, s légből kapottnak minősítették a védelmi pénzről szóló feltételezéseket is. 

(Fotó: archív)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!