Chilei földrengés - Több mint 300 halott, lefújták a cunamiriadót

Meghaladja már a háromszázat a chilei földrengés halálos áldozatainak a száma - közölték vasárnap a helyi hatóságok.

MTI

Edmundo Perez Yoma belügyminiszter korábban legkevesebb 214 halottról számolt be. A Richter-skála szerinti 8,8-as fokozatú földrengésnek szombat hajnalban rázta meg az ország középső részét. Több mint negyven utórengése volt az első földmozgásnak.

Yoma úgy fogalmazott, hogy "történelmi méretű természeti csapás" sújtott le Chilére. Felhívta a figyelmet arra, hogy 1960 óta nem volt ilyen erejű földrengés az országban, de - tette hozzá - két-három napon belül az élet visszatér a normális kerékvágásba.

A helyi válságkezelő hatóságok egyik illetékese úgy vélte, valószínűtlen, hogy "drámai" mértékben emelkedni fog az áldozatok száma. A chilei hatóságok szerint a korábban közöltnél ötször több, közel kétmillió embert sújtott a földrengés. Barack Obama amerikai elnök segítséget ajánlott fel a dél-amerikai országnak, de Andrés Velasco chilei pénzügyminiszter szerint az országnak van elegendő saját forrása a károk rendezéséhez.

A chilei média szerint a földrengés okozta szökőár komoly károkat okozott Talcahuano város kikötőjében: az óriáshullámok hajókat borítottak fel, konténereket szórtak szanaszét a város víz alá került utcáin.

Az amerikai média figyelmét leginkább a Hawaii-szigetek kötötték le. A CNN hírtelevízió élő adásban, a szigetcsoport több pontjáról tudósított az óriáshullámok közeledtéről, de végül elmaradt ez a fordulat: a hullámok a vártnál később érkeztek, és a becsültnél kisebbek voltak. Hawaiin a szökőárriadó két órán át tartott, majd lefújták.

A japán hatóságok arra figyelmeztettek, hogy a chilei földrengés akár három méteres hullámokat korbácsolhat a szigetország keleti partjainál. A hatóságok több százezer ember evakuálását rendelték el a partvidéken. Felszólították a térségben élőket, hogy magasabban fekvő területekre meneküljenek, és semmiképpen se merészkedjenek a partra. Előrejelzések szerint leginkább Honsú sziget északkeleti partvidékét fenyegeti a szökőár.

Japán térségében először a Tokiótól közel kétezer kilométerre délkeletre fekvő Minami Tori-szigeten észlelték a "cunamit", de az óriáshullám helyett mindössze tíz centiméteres tengerszint-emelkedést mértek a chilei földrengés hatásaként. Nem sokkal később a fővárostól 970 kilométerre északkeletre, a Hokkaido szigetén található Nemura településnél csupán 30 centiméteres volt a szökőár.

A japán meteorológiai intézet adatai szerint egyébként 17 éve ez volt az első jelentősebb cunami riadó, míg 1952 óta a negyedik nagyobb mértékű riasztás.

Az Oroszországhoz tartozó Kuril-szigeteken és Szahalin szigetén is cunamiriadót fújtak, majd kisvártatva visszavonták azt. Az orosz hatóságok azt várták, hogy a szigetek partvidékéhez akár kétméteres hullámok is érkezhetnek, s a víz eláraszthatja a part mentén fekvő településeket. Kamcsatka déli részén mindössze harminc centiméteres hullám keletkezett, rácáfolva a félelmekre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!