Anna-bál - A régió legismertebb exkluzív rendezvénye

Balatonfüred - Kecskemét lesz a díszvendége és dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter a fővédnöke az idei 186. Anna-bálnak, melyet az Anna Grand Hotel dísztermében és kertjében rendeznek szombat este.

Munkatársainktól

Az Anna-bál nemcsak a magyar történelem és a város egyik legprosperálóbb időszakát idézi fel, hanem kulturális kísérőrendezvényeivel a világ érdeklődését is Füredre vonzza.

A kísérőrendezvények közül kiemelkedik a Krúdy Gyula novellája által ihletett balatoni szívhalászat, melyet pénteken késő délután tartottak. A szépen feldíszített, fellampionozott hajó fedélzetéről a vízbe dobott faszíveket kellett a vendégeknek kihalászni a hullámok közül. Érdekes feladat, hogy mindenki megtalálja párját, szíve választottját. Pénteken ez különösen nem volt könnyű a rossz időben. Ám, mint tapasztalhattuk, az eső sem szegte kedvét a csinos hölgyeknek.

Számos hagyományos ceremónia fűződik az Anna-bálhoz. Ilyen például, hogy megválasztják az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit. A bál napján az előző évi bálkirálynő hajt végig hintón Balatonfüreden, a bál másnapján, vasárnap délelőtt pedig az idei Anna-bál legszebb hölgyét és kísérőit viszik végig négyes fogattal, huszárbandérium kíséretében a városon, hogy bemutassák a kíváncsiskodó helybelieknek és turistáknak.

Minden évben rangos kulturális programokkal várják az érdeklődőket, az idei díszvendég, Kecskemét is specialitásokkal készül az eseményre. Balatonfüred városa pedig idén is meghívta a bálra azokat a helybeli lányokat, akik idén ünneplik 18. születésnapjukat: ők a város vendégei, és számukra ingyenes a belépés. Hiszen ez a bál tulajdonképpen egyfajta bevezetés a társasági életbe.

A nyitótánc hagyományosan a díszpalotás, amelyet a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatnak be az Anna-báli keringővel, Huszka Jenő utolsó szerzeményével együtt, melynek dallamai 1962 óta csendülnek fel. A bálon részt vevő nők számozott herendi porcelánszívet kapnak, s közülük választja ki a szakmai zsűri a legszebb tizenötöt, majd e tizenötös csoportból választják meg a bál résztvevői és az eseményt élőben közvetítő Duna Tv nézői az Anna-bál szépét és két udvarhölgyét.

A bálkirálynő jutalma az aranyalma mellett egy Viktória-mintás herendi váza, az első udvarhölgy Rothschild-, a második pedig Apponyi-mintás vázát kap.

Az exkluzív bál megrendezése nagy kihívás, de a helyszínt biztosító Grand Hotel személyzetének bőven van gyakorlata a szervezésben. A szállónak mintegy 100 alkalmazottja van, erre az estére külső segítséget is igénybe vesznek. Összesen mintegy 150 ember figyeli majd ugrásra készen a vendégek kívánságait nagyon exkluzív környezetben, a stílusos székeket, asztalokat és az étkészletet is Herendről bérlik.

A menüsort idén Szíjártó Balázs olimpiai bajnok séf készíti. Hideg előételként olyan különlegességeket tálalnak, mint virágporos libamájpraliné sárgadinnyén, sertésszűz-ballotine marinált lazaccal, lila hagyma lekvárral, valamint zsenge saláta maracujadresszinggel. Az éjféli svédasztalnál zöldséges báránycsülök lesz a különlegesség, de paraszttálból, bőséges sajtkínálatból és gyümölcsözönből is csemegézhetnek a vendégek.

A balatoni régió legrégibb bálját mindig a hagyomány jellemezte, mégis próbálnak a szervezők minden évben a báli forgatagba némi újat is varázsolni: a kísérőrendezvények színes kínálata igazi reformkori hangulatot teremt az északi Balaton-part fürdővárosában. Az egyik legrangosabb hazai társasági esemény töretlen népszerűsége ezeknek a többnapos, bárki által ingyen látogatható rendezvényeknek is köszönhető.

A hajókikötő előtti Vitorlás téren utcabálon szórakozhat a nagyközönség, 20 órától a szerenádest a klasszikus zene világába invitálja és utaztatja a hallgatóságot a Gyógy téren. Ezt követően báli tánc- és latin-amerikai táncbemutatóval szórakoztatják a közönséget.

Az Anna-bál azonban nemcsak a magyar történelem és a város egyik legvirágzóbb időszakát idézi fel, hanem elsősorban a kísérőrendezvények révén jelentős idegenforgalmi vonzerővel is rendelkezik.

A híres balatonfüredi Anna-bálok történetét őrzi az Anna Grand Hotel Pilvax Termében berendezett emléksarok, ahol személyes emléktárgyak, szépséges ruhák és serlegek mellett a szépségkirálynők fényképét is kiállították. Egyébként a városi múzeumban is kialakítottak egy emlékszobát, amely felidézi a reformkori bálok hangulatát, a romantikus tündérmesét a látogatók előtt.

Különösen izgalmasak az utóbbi évtizedek az egykori szép lányok, a mai anyukák, nagymamák számára, amelyeknek ők is részesei lehettek. Az elmúlt harminc-negyven év báljainak relikviáit, tárgyait gyűjti most össze lelkesen Horváth Éva, az 1977-es Anna-bál szépe, aki Újváry Évával együtt az aranyalmát és azt a ruhát is az emléksaroknak adományozta, amelyben megválasztották. A gyűjtemény nemrégiben Csizmadia Aliz 2008-as bálkirálynő ruhájával gazdagodott.

Horváth Éva idén nem vesz részt a bálon, majd a televízió képernyőjén kíséri végig az eseményt és izgul az elsőbálozó lányokért.

- Örök barátságok születnek itt. A legenda szerint Anna-Krisztina, Szentgyörgyi Horváth Fülöp János lánya, akinek a tiszteletére rendezték az első Anna-bált, itt ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernővel - magyarázta lapunknak Éva. Hozzáfűzte, a romantikus báli hangulat 1977 óta mindmáig a szívében él, kedves és felejthetetlen emlékek fűzik a nyár egyik legrangosabb eseményéhez. 

Szalin Edina Székesfehérvárról érkezett a bálba, melynek meghívóját érettségi ajándékként kapta szüleitől.

- Mindig is kíváncsi voltam a világszerte méltán híres mulatságra, nagyon készülök rá - mondta a 18 éves Fejér megyei lány, hozzátéve, nagyon szeretne a legszebbek közé is bekerülni, ezért már hónapok óta készül.

Aki pedig időben ott akar lenni az elsőbálozók és a vendégek felvonulásán, amely szombat este hat órakor kezdődik a Blaha Lujza Hotel előtti sétányon, figyeljen az útlezárásokra: szombaton reggel 6-tól este 8 óráig a Zsigmond utca és a Csokonai utca Fészek köz alatti szakasza le lesz zárva a forgalom elől. Az érintett utcákba behajtani csak báli meghívóval vagy behajtási engedéllyel lehet. Parkolási lehetőség a 71-es számú főút felől megközelíthető Zákonyi utcai parkolóban lesz.

Az Anna-bál előestéjén egy újabb reprezentatív vendéglátóhellyel gazdagodott a reformkori városrész. Az Anna Grand Hotel alagsorában megnyílt a Vivamus borharapó. Lengyel Ernő tulajdonos köszöntőjében felidézte egykori ígéretét: ha az általa vezetett konzorcium nyeri el a műemlékegyüttes felújítási jogát, akkor ezt az épületet úgy alakítja, hogy illeszkedjen a szőlő és bor nemzetközi városa imázshoz. Ennek megfelelően az egész ország és különösen a Balaton-felvidék borainak, borászatainak, borászainak otthona, kicsit szentélye legyen, miközben egy nívós beszélgetőhelye lehet a városnak. A borharapó átadásával egyúttal lezárult a hotel épületének felújítása, a teljes épület méltóvá vált a reformkori városrészhez.

Lengyel Ernő elmondta, hogy az új üzlet egyben újabb lépés afelé, hogy a Blaha Lujza utcából igazi borutca alakuljon ki Füreden. Az itt működő vállalkozóktól tudja, hogy a már meglévő üzletek és a most nyílt borharapó mellé rövidesen egy újabb nívós borgasztronómiai egységet alakítanak ki az utca másik oldalán lévő Horváth-ház aljában. Az érintett vállalkozók abban bíznak, hogy az új üzletekkel fel tudják éleszteni ezt a parttól távolabb lévő utcát is, és közös munkával a város borutcájává tudják tenni.

A Vivamus borharapó a széles hazai borkínálat és a magyar gasztronómiai hagyományokra épülő borkorcsolyák mellett a hétvégén azzal is tiszteleg az Anna-bál előtt, hogy lehetőséget kínál a jeles rendezvényen felszolgált borok megkóstolására azoknak is, akik most éppen nem akarnak bálozni.
 
Anna-báli érdekességek

Az első Anna-bált 1825. július 26-án tartották Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya, Anna-Krisztina tiszteletére.

A legolcsóbb jegy 45 ezer, a legdrágább 60 ezer forintba kerül az idei, 186. Anna-bálon.

A díszvendégekkel együtt ötszázan vesznek részt.

A Napló-Online csapata a helyszínről élőben tudósít a bálról fotókkal, szöveggel és videóval.

 

Romantikus tündérmese, könnyed nyári mulatság, unalom és borzadály, az északi part legelegánsabb rendezvénye, sznobparti - néhány megítélés az Anna-bálokkal kapcsolatban. Bár rosszakarói és irigyei mindig is lesznek ennek az elegáns rendezvénynek, a színfalak mögött a szervezők igyekeznek a résztvevőknek, a közönségnek és a meghívott vendégeknek is egyaránt tartalmas és felejthetetlen estet varázsolni.

A lányok van, hogy hónapokig csak erre az éjszakára készülnek: a hercegnős ruha, az agyoncsillámozott arc, a betonkemény frizura úgy tűnik, mindinkább divattá válik. Egymás túlszárnyalása, a másikra vetett gonosz pillantások pedig elkerülhetetlenek - vallják a rutinos bálozók. Milyen kár érte! Szólhatna ez az ősi hagyomány másról, mint a külsőségekről. Hál' istennek,  azért van miért örülni, nézzük a jó oldalt: celebmentes a bál. Egyelőre!

Szausev Xénia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!