Méltó megemlékezés

Veszprém - Az 1956. december 6-ai veszprémi néma nőtüntetés évfordulójára korábban emléktáblát helyezett el és emlékkövet állított a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesülete (VENŐKE).

Horváth Éva

Ezen a napon harmadszor adtak át elismerést a hétköznapi hősöknek, az asszonyoknak. Az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy Termét zsúfolásig megtöltötték hétfőn azok, akik emlékezni akartak az 54 évvel ezelőtt történtekre, s köszönteni a mai asszonyokat. Közöttük volt Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere is, aki köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy 1956 decemberében a nők hagyományos feladataikon túllépve kezdeményező szerepet vállaltak.

Felidézte a magyar történelemben kiemelkedő helyet elfoglaló asszonyokat, majd hangsúlyozta: ma már hétköznapi hősökre van szükség. Huszár Józsefné Júlia, a Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület alapító tiszteletbeli elnöke elmondta: a néma nőtüntetés évfordulójának megünneplésekor megfogalmazták azt is, hogy nem engedik kiüresedni ezt a napot, ezért döntöttek a női helytállás napjának kihirdetése s az arra érdemes nők elismerése mellett. A díjak átadása előtt a VENŐKE tagjai korabeli dokumentumokból idézték fel az 1956-ban történteket, a tüntetés szervezését és lebonyolítását, s köszöntötték jelen lévő résztvevőit is.


Ők olvasták fel a laudációt is, amellyel az arra érdemeseket elismerésre javasolták. A női helytállás első díját 2010-ben Szeles Józsefné Kis Veronika kapta, aki hét kiskorú gyermekét nevelte fel egyedül. Az egyesület mellett Bakonyi József veszprémi vállalkozó is megajándékozta az első helyezettet. Debreczenyi János, Veszprém korábbi polgármestere az alapító elnököt köszöntötte.

Az ünnepségen a Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános Iskola harangegyüttese adott műsort. A könyvtári ünnepséget követően az emléktáblánál és az emlékkőnél helyezték el virágaikat a VENŐKE tagjai és vendégeik.Női helytállás elismerést kapott 2010-ben: Balogh Teréz, Erős
Anna, Holcsek Ferencné, Imre Frigyesné, Kanyár Erika, Lattenstein Jánosné, Németh Józsefné Zsóka, Németh Józsefné Teréz, Palkóné Jády Melitta, Tamás Sándorné és Vízvári Béláné.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!